Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

140 Hankó Z.—

Bauer M.-Szilvássy Z. különbsége szabályoz) alacsonyabb, mint a felszíni vízmozgások helyi szintje, akkor a felszíni víz táplálja a talajvizet. Ha a talajvíz szintje magasabb, mint a felszíni vízmozgások helyi szintje, akkor a talajvíz táplálja helyileg a felszíni vízmozgást. A Felső-Dunán a kisvizek idején — az 1950-es években — a felszíni vízmozgás felszíngörbéje általában megegyezett a talajvíz szintjével. A Dévény-Dunacsúny-Rajka szakaszon általában a felszíni vízmozgás felszíngörbéje volt egy kissé magasabb, ugyanakkor a Szap-Gyönyű—Komárom szakaszon a talajvíz szintje volt egy kissé magasabb. A közbeeső részen (Rajka—Dunakíliti—Szap) a nyíltfelszínü vízfolyás felszíngörbéje és a talajvíz szintje körülbelül megegyezett. Ez pedig azt jelenti, hogy a Kisalföld felső részen a folyó táplálta a talajvizet, a középső részen nem volt vízcsere, míg az alsó részen a talajvíz táplálta a felszíni vizet. Nagyvizek idején Dévény és Komárom között mindig a felszíni víz táplálta a talajvizet. 2.1. A talajvíz jellemzése a Duna kisvize esetén A talajvíz alap-vízellátása a Duna mindkét partja mentén néhány tíz kilométer szélességű sávban, a Dunával közel párhuzamos talajvíz-szivárgást eredményez, amit a talajvíz rétegvonalainak a Duna vonalára közel merőleges elhelyezkedése tanúsít (J. ábra). Az 1954. január 6-i állapot idején a vízállás a pozsonyi vízmércén 1,04 m volt, ami 570 m-Vs kisvízhozamnak felel meg. Az 1950-es évek első felében a Duna vízjárása és a hordalékkúp talaj vízmozgása közötti kapcsolatra vonatkozóan feltárt ismeretek ( VITUKI 1954, 1955) szinte feledésbe mentek, amikor az 1990-es évek elején a budapesti, a pozsonyi és a bécsi adatok felkutatása és egybevetése nyomán elkészült a Pozsony-Wolfstahl-Hainburg közötti Duna-szakasz és környékének hidrogeológiai térképe ( VITUKI 1992). A térkép jól mutatja, hogy a Duna és a Lajta között az — első közelítésben vízzárónak tekinthető - pannon fekü fölött durva kavicsanyagú pleisztocén korú allúvium van, aminek az északi szélén, a Kis-Kárpátok lábánál található a Duna medre. E néhány tíz méter vastagságú és a Dunára merőlegesen több km szélességű allúviumban a talajvíz rétegvonalai merőlegesek a Dunára és esésük követi a Duna esését. Ez jól megfigyelhető az 3. ábra bal szélén, a Pozsony környéki rétegvonalakon is. Az allúvium jelentékeny rétegvastagsága és több kilométer szélessége, a nagy talajvízszín-esés figyelemreméltó vízszállító képességről tanúskodnak. A talajvíz a Bécsi-medencének a Duna által táplált, felszín alatti víztározójából jön, és a Dunával közel párhuzamosan szivárogva a Vág-Duna és a Duna által Komáromnál bezárt háromszögben lévő és a Dunával hidrológiai/hidraulikai kapcsolatban álló, alvízi, felszín alatti víztározó felé tart. Az 1954. január 6-i állapotot bemutató (5. ábra) talajvíz-rétegvonalak alapján a Duna vízszintje és a talajvízállás közötti kapcsolatra ugyanaz állapítható meg, mint a felszíngörbék alapján. A Pozsony-Rajka (1850 fkm) közötti szakaszon a Duna táplálja a talajvizet, amit az tanúsít, hogy a talajvíz rétegvonalai alvíz felé görbülve csatlakoznak a Dunához. A Rajka Szap között (1850-1811 fkm) a talajvíz rétegvonalai közel merőlegesen csatlakoznak a Dunához (5. ábra), ami arra utal, hogy a dunai felszíni víz és a talajvíz között nincs vízcsere. Szap-Komárom között (1811-1767 fkm) a talajvíz