Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

A magyarországi Felső-Duna és a talajvíz kapcsolata 135 1.2. Az árvízvédelem és folyószabályozás rövid története, társadalmi és gazdasági vonatkozások A második évezred kezdetével a keresztény magyar királyság hozzáfogott a folyók szabályozásához és árvizek elleni védmüvek építéséhez, amelyek az életet és a tulajdont veszélyeztették. Már a XIII. századból származó írásos emlékek tanúsítják, hogy a társadalom szabályozni és minimalizálni akarta az árvízi elöntések kockázatát. Erre utalnak a legrégebbi emlékek: - egy, 1247-ből származó írásos emlék utasításokat foglal össze a tekintetben, hogy mi a teendő a Rába árvédelmi töltéseivel. A részletes utasítások kiterjednek mind a kisvízi, mind a nagyvízi időszakokra; — Zsigmond király 1426-ban kiadott pátensében királyi biztost nevezett ki a csallóközi dunai árvédelmi töltések építésének irányítására. A királyi rendelkezés hangsúlyozta az építkezés társadalmi fontosságát; ezért úgy rendelkezett, hogy a munkálatokban mindenkinek részt kell vennie: nemesnek és jobbágynak, mesternek és szolgának egyaránt. Ezekután az első írásos emlékek után egyetlen évszázad sem múlt el, amelyben egy vagy több rendkívüli árvíz ne lett volna és amelyben különböző központi és/vagy helyi útmutatás, terv, rendelkezés ne született volna. Az elmúlt másfél évszázad alatt a Kisalföldön az ármentesítés és folyószabályozás legfőbb művei megépültek, de nem kevés munka vár még megoldásra, elsősorban a belvízmentesítés/lecsapolás és a vízellátás/öntözés fejlesztendő. A belvízmentesítés/lecsapolás és a vízellátás/öntözés fejlettségi állapota jelentősen lemaradt az ármentesítés fejlettségi szintjétől. A belvízrendezés/lecsapolás kapacitásának fejlesztése általában csapadékos évek sorozata után szokott felerősödni, amikoris a belvizek nagy területeket árasztanak el és tartózkodásuk tartóssága meghaladja a termesztett növények tűrőképességét. Ugyanakkor, mire a vonatkozó tervek elkészülnek és a fejlesztési költségek rendelkezésre állnak, a nedves évek periódusa gyakran elmúlik és követi egy száraz periódus. Ilyenkor a társadalmi igény a belvízrendezés/lecsapolás fejlesztésével kapcsolatban gyakran elpárolog. Hasonlóképpen száraz periódusban gyakran jelentkezik az öntözés fejlesztésével kapcsolatos társadalmi igény, amely ugyanarra a sorsra jut, mint a belvízrendezés fejlesztése nedves időszakban, amikor a feltételek megváltoznak. Az 1920-as évek óta ez a ciklikus változás az emberek megítélésében szinte természeti törvénynek tűnik, holott az csak a rövidlátó nagy többség álláspontja, amit igen gyakran a politikai elit sem tud vagy nem akar befolyásolni. Az egyetlen kivétel volt „Az öntözésről" szóló 1937. évi XX. törvénycikk, amely a Nagy-Alföldön intézkedett az öntözés fejlesztéséről. E törvény nyomán megépült a tiszalöki és a kiskörei vízlépcső a Tiszán, a hozzájuk kapcsolódó öntöző főcsatornákkal, az 1970-es évek közepéig. A főcsatornákhoz kapcsolódó területi fejlesztés azonban messze elmaradt a lehetőségektől (nemcsak az öntözést, hanem a vízrendezést illetően is). így még jócskán van tennivaló e területen is. Széchenyi vízszabályozási tervei, —

а. XIX. század első felében — előirányozták az árvédelmi töltések közé szorított folyók szabályozását is. Stratégiai elképzelései nemcsak az ivó-, az öntözési- és az ipari vízellátást ölelték fel, hanem előirányozták a vízi