Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

1. füzet - Illés L.-Juhászné Virág M.-Konecsny K.: A Lónyay-főcsatorna vízgyűjtőjének vízháztartása

A Lónyay-főcsatorna vízgyűjtőjének vízháztartása 107 Csapadékosabb időben a dombok közti mélyedésekben összegyűlő víz hasznavehetetlenné tette a müveit területek nagy részét (Imre 1929). A mai Lónyay-föcsatorna 1882-ben készült el, majd 3 évre rá a főfolyások (2. ábra). A kisebb csatornák építése egészen 1939-ig tartott. A szabályozás eredményeképpen a főcsatornába délről 6 nagyobb (III., IV., VI., VII., VIII., IX. sz. főfolyások) és több kisebb csatorna torkollik. A lecsapoló munkák után néhány állandó jellegű tó megmaradt, ezek: a Nagy-Vadas (1,10 km

2), Szelkó (2,50 km

2), Nyírteleki (0,20 km

2), Vajai (0,27 km

2), Kállósemjéni-Nágy-Mohos (0,20 km

2), stb. A Lónyay-föcsatorna vízgyűjtőjén jelenleg folyó vízgazdálkodás leglényegesebb sajátossága, hogy a rendszerben 7 db. komplex hasznosítású tározó üzemel (2. ábra). Ezek területileg egyenletesen oszlanak el a vízgyűjtőn, ezért hatásuk az operatív vízgazdálkodásban az egész területen jelentős. A főcsatorna kótaji szelvényében (2. ábra), a természetes sokéves vízkészletek szabályozottsági foka: 14,5%. A tározók megépülése előtt, azaz 1962-ig a belvízcsatorna hálózat fajlagos kiépítettsége 0,012 m

3/s km

2 volt, ezt követően 0,020 m

3/s km

2-re növekedett (Szeifert 1965). A belvíz-visszatartás mellett a mezőgazdasági igények kielégítésére is használt tározók többéves ciklusban üzemelnek, teljes leürítésükre általában csak lehalászáskor kerül sor. A használt vizek visszavezetése a VIII. és a IX. sz. főfolyás (2. ábra) kivételével érdemben nem befolyásolja a vízjárást. 3. A feltárás és elemzés alapadatai Egy vízgyűjtő vízháztartásának elemzésekor, a vízháztartási mérleg megoldása során az első és egyik legfontosabb lépés az alapadatbázis összegyűjtése és megbízhatóságának értékelése. Fontos tudni azt, hogy az idősorok milyen hosszúságúak, a mérőhálózat milyen területi elhelyezkedést mutat, sűrűsége megfelelő-e ahhoz, hogy a vizsgált vízháztartási elem területi változékonyságát felismerjük. Értékelni kell az adatok megbízhatóságát, tudni kell azt, hogy azok milyen körülmények között keletkeztek, milyen mérési eszközöket és eljárásokat alkalmaztak az észlelések során. Az idősoroknak lehetőleg egyöntetűeknek, matematikai statisztikai elemzések esetén egymástól függetlennek kell lenni (Csorna—Szigyártó 1975). Az adatsorok hossza, megbízhatósága és az észlelőhálózat sűrűsége együttesen határozzák meg a gyakorlatban alkalmazható módszereket. A Lónyay-föcsatorna vízgyűjtő vízháztartási vizsgálataihoz felhasználtuk: - a vízrajzi törzs és üzemi állomás hálózat adatait, - az Országos Meteorológiai Szolgálat állomásainak adatait, - a vízkészlet-gazdálkodási információs rendszer adatbázisait (vízkészletjárulék adattárát, vízgazdálkodási nyilvántartást), - a vízföldtani számítógépi és kézi adatbázist, - az üzemek felszíni és felszín alatti vízhasználati adatait,