Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Automatikus ellenőrző és riasztóállomások a vízminőség-védelemben 85 delmi Minisztérium épületében helyezték el, míg az egyes vízgyűjtők ellenőrző központjait a hidrográfiai konföderációk székhelyén rendezték be. Az /. táblázatban megadjuk a vízgyűjtőnként telepített állomások számát és az ellenőrző központok elhelyezkedését. A speciális automatikus mérőberendezések száma a következőképpen alakul: 104 ammónia, 91 TOC, 48 nitrát, 29 foszfát és 4 klorid mérőberendezés, 17 szerves mikroszennyeződéseket koncentráló készülék, míg a különböző nehézfémtartalom-mérö berendezésekből vízgyűjtőnként csupán kettő, tehát összesen 18 került elhelyezésre. A rendszer két ütemének teljes beruházási költsége csaknem 10 milliárd pezeta (Pta)

3 volt, amelyből az építési és szerelési munkák mintegy 8 milliárd Ptá-t, az egyéves garanciális üzemeltetés pedig mintegy 1 milliárd Ptá-t tettek ki. Az ellenőrző központok és az adatátviteli rendszer beruházási költsége hozzávetőlegesen szintén 1 milliárd Pta volt. Ami a kiviteli költségek munkanemenkénti megoszlását illeti, a teljes költségnek mintegy 80%-át tették ki a különféle berendezések, és ennek kb. a felét, tehát a teljes kiviteli költség 40%-át adták a tulajdonképpeni mérőberendezések. A fennmaradó 20% foglalta magában a szorosan vett építési és a járulékos munkákat (vízkivétel, földmunka, épület, szolgálati út, bekötések, engedélyek stb.). Ezek alapján egy állomás átlagos bekerülési költsége 40 millió Pta körül volt. Természetesen ez a szám rendkívüli módon függ az állomáson felszerelendő speciális mérőberendezések típusától és számától. Ugyanez mondható el az üzemeltetési és karbantartási költségekről, amelyek átlagosan a teljes kiviteli költség 11-12%-ában, ill. a berendezések 14-15%-ában irányozhatók elő. Ha azonban egy állomáson nagyszámú és gyakori felügyeletet igénylő berendezések kerülnek elhelyezésre (pl. nehézfémtartalom-mérők), az említett költségek ugrásszerűen megnőhetnek, és akár a 20%-ot is elérhetik. 1.4. A XACQA-terv A XACQA-terv kiindulópontja a nagy-barcelonai agglomeráció egyik alapvető ivóbázisát képező és az ország egyik legiparosodottabb vidékét átszelő Llobregat folyó alsó szakaszán (1. ábra) levő vízkivételek védelme volt a gyakori szennyezésekkel szemben (Lahalle-Coll 1992). A párizsi régió állomásainak példáját követve itt létesítette 1989-ben Spanyolország legelső automatikus riasztóállomását (5. ábra). A Sociedad General de Aguas de Barcelona (Barcelonai Altalános Vízmüvek) mintegy 10 km-rel a Sant Joan Despí-i nagy felszíni víztisztítótelepe fölött, amely különösen ki van téve a szennyezések hatásának olyannyira, hogy bizonyos időszakokban hetente többször kell a vízkivételt sokszor órákig szüneteltetni. 1989-93 között a vízmüvek saját beruházásban további három automatikus riasztóállomást létesített, amelyek igen hasznosnak bizonyultak a víztisztítótelep és a vízellátórendszer egészének az üzemeltetése számára, ugyanis a telepet veszélyeztető szennyezések néhány órás előrejelzése jelentősen megkönnyíti a vízelosztás átrendezését és adott esetben alternatív vízforrások bevonását. Valamennyi költséget, így a hozzáadottérték-adót is beleértve: 1 Pta » 1,2 Ft.