Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

590 Bardóczy L.—Bardóczyné Székely E. A nehézfémek nagyobb részénél az ivóvízszabvány határértékei 1 mg/m

3 (Hg)-tól 50 mg/m

3 (As, Cr, Mn, Ni, Pb)-ig terjednek. A vas a réz és cink ennél nagyobb töménységben lehet jelen az ivóvízben. Az alumínium oldott alakban ritkán fordul elő a nyersvízben, de megjelenhet az ivóvízben akkor, ha a víztisztítás alumínium-sóval történik, és a pH érték pontos beállítása (6-7,2) nem történt meg. Az alumínium kicsapására sor kerül, ha a koagulálószerrel együtt a pH beállítás is megtörténik. 3.2. Szerves mikroszennyezök Legnagyobb részük eltávolítható, ha a tisztítási folyamat előózonizálással kezdődik és ózonizálás + szemcsés aktívszén adszorber alkalmazásával végződik. Különleges figyelmet kell fordítani a triazin tartalmú gyomirtók családjára, főként az atrazinra. Gyakrabban a felszíni, ritkán a felszín alatti vizekben fordul elő. Eltávolítási hatásfokát az alábbiak jelzik: 0-10% szűréssel; 20%-ig előoxidálással; 15^40% ózonizálással a dózistól, és a kontakt időtől függően; 25-45% lassú szűréssel; 70% homokszűrés után ózonizálással; 90-100% szemcsés aktívszén adszorber után, de rövidebb adszorpciós periódussal. Ugyanakkor a H2O2+O3 együttes alkalmazása radikális szabad hidroxid gyököket szabadít fel, ami nagyon eredményes az atrazin lebontásában (ugyanúgy, mint egyéb, ózonizálás hatására bontható szerves komponensek esetében), erre a célra elegendő egy ózonnal gyengén dúsított víz injektálása a kontakt torony elé az ózonos levegő, és a tisztított víz közé. Ily módon 70-85% atrazin távolítható el azzal a technológiával, ami egy szemcsés aktívszén adszorberrel zárul. 3.3. Trihalometánok Itt is szerves mikroszennyezökről van szó, melyek a tisztítási folyamat alatt keletkeznek a klórozás következményeként. Lényegében haloform összetevők (vagy trihalometánok, THM), amelyek legfontosabbjai: kloroform (CHCI3), brómdiklórmetán (CHBrC^), dibróm-klórmetán (CHBr

2Cl), bromoform (BHBr

3), (Degrémont 1989). A legreakcióképesebb szervesanyagok, amelyek a klórral THM-et hoznak létre, az OH atomcsoportokat tartalmazó gyűrűs vegyületek, különösképpen a metahidroxil származékok. A ketonos vegyületek is képesek azonos reakcióra, de kevésbé hatékonyan. A THM-ek mennyiségének vizsgálata vízben csak a 70-es évek után vált lehetségessé, emiatt csak 1974-ben mutatták ki először azokat az ivóvízben. Nem kétséges azonban, hogy amióta az ivóvizek klórozására sor került, a THM vegyületek is megjelentek az ivó-