Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

A francia ivó víztisztítási technika fejlődési irányai 591 vízben. Azokban a töménységekben, amelyeket a klórral kezelt vizekben megtalálhatunk (100 mg/m

3 nagyságrend) a toxikológiai vizsgálatok kimutatták, hogy akut mérgezési problémától tartani nem kellett, ellenben létezhetett egy hosszú lejáratú egészségkárosodási kockázat, éspedig a kloroform jelenléte, és annak rákkeltő, illetve mutagenitást okozó hatása miatt. Beszélhetünk tehát potenciális kockázatról. Megállapítást nyert, hogy a fertőtlenítés az ivóviztisztitás alapeleme, ezért a tisztítási lépéseket úgy kell módosítani, hogy a potenciális rizikófaktor csökkenjen. Ennek a szellemnek köszönhetően több országban szabályozták a THM-problémát olymódon, hogy annak ivóvízben megengedhető maximális töménységet — országoktól függően — 30—100 mg/m

3-ben állapították meg. Figyelembe kell azonban venni, hogy az illékony THM-ek csak a jéghegy csúcsát jelzik, ami a „látható rész", de a „rejtett rész"-ben helyet foglaló többi szerves halogén vegyület sokkal kevésbé vehető figyelembe, ugyanakkor az összes szerves halogén összetevők jelentősebb részét alkotják, jelenlétük a tisztítási hatásfok jellemzője. A THM-ek igen kis molekulájúak, eltávolításuk rendkívül nehéz. A hagyományos homokszúrés gyakorlatilag hatástalan. A szemcsés aktívszén ezeket a molekulákat megköti, de tapasztalni lehetett, hogy gyorsan kimerülnek. Loire-víz és Szajna-víz tisztításánál az tapasztalták, hogy két regenerálás között minimum 4200 m

3 víz tisztítását lehetett elérni, 1 m

3 aktívszén adszorberen. Az elkerülhetetlen klórozási igényre való tekintettel az üzemeltetők az előklórozás helyett a folyamat végi klórozását választották, ami kiegészítő intézkedéseket igényel: a medencék lefedése, az ammónium nitrifikálását a szűrőkön, vagy a tisztítás végén a törésponti klórozást helyettesítő THM-et nem képző elöoxidációt, leginkább előózonizálást, amely számos előnnyel jár, de a „THM prekurzor"-ok csökkentése az elsődleges. 3.4. Iz- és szagrontó anyagok Ezek jelenlétének okai lehetnek a nyersvízben jelenlevő szennyeződések, de elsősorban a vízben élő szervezetek anyagcsere folyamataiból származnak. Legfőbb termelőik egyéb szagot okozó anyagokon kívül az „actinomycetes"-ek és „cyanophyces"-ek. Az általuk termelt domináns anyagcsere termékek föld- és penészszagot okoznak. Ezek az anyagok lebonthatók oxidálással, és eltávolíthatók hagyományos homokszűrőkkel, majd aktívszén adszorberekkel. A kék-alga (cyanophyces) fajták toxikus anyagokat is előállítanak (idegmérgek, nepatoxinek, polypeptidek), amelyek a fürdözöknek csak kellemetlenséget, de az ivóvízben súlyos mérgezést is eredményezhetnek. Ezek a toxinok a klasszikus tisztítási lépcsőkön átjutnak, viszont az ózon lebontja őket és/vagy a szemcsés aktívszén adszorberek visszatartják, ezért van mindinkább szükség a már említett Оз+aktívszén tisztítási lépésnek a vízkezelési folyamatba való bekapcsolására.