Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Az épített környezet alakításáról és védelméről 581 átalakítani, bővíteni, rendeltetését vagy használati módját megváltoztatni csak akkor szabad, ha az többek között - nem veszélyezteti a talaj- és a vízgazdálkodást." A törvény biztosítja a különféle szempontból — például a védőterületek, védőidomokkal összefüggésben - a telekalakítási, építési tilalom elrendelésének kötelezettségét az építési hatóság számára megfelelő államigazgatási megkeresés esetén. A törvénynek — véleményem szerint — két kellően ki nem munkált, vagy végig nem gondolt témaköre az építésügyi hatóságra, valamint a minőségügyre, a megfelelőség — igazolásra vonatkozó rendelkezései. Az építésügyi hatósági jogkör telepítése a régi, járási-rendszer" visszaállításának tűnhet azzal, hogy a hatáskört nemcsak a települési önkormányzatok között osztja meg, hanem magát az építési hatásköröket is elkülöníti. Az első fokú építési hatóságok száma a mai 1400-ról a törvény alapján várhatóan 120-150-re csökken. Ez számos ellentmondást is hordoz magában. Gondoljunk csak a vízügyi hatósági hatáskörök mesterséges módon történő szétválasztására, az integrált vízgazdálkodás mennyiségi és minőségi egységes kezelésének elkülönítésére. Úgy érzem, hogy az új rendszer működése kényszerűen magával fog hozni némi korrekciót. Legfontosabbnak azt tartanám, mint a vízügyi igazgatás hosszabb hányattatása után, hogy a közigazgatás korszerűsítésének folyamatában az építésügyi igazgatás is kerüljön „nyugalmi állapotba". Ez azért is fontos, mert a jelenleg érvényes, és 1998. január 1-vel hatályba lépő rendszer — szoros összefüggéseire tekintettel szükségessé teszi a helyi vízgazdálkodási hatósági hatáskörök, hatósági jogkörök telepítésének vizsgálatát is. A törvény rendelkezései mellett még nagyobb figyelmet kell fordítani — itt feltétlenül megemlíteném a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényt is —az abban foglaltak realizálását biztosító szabályozásra, politikai célkitűzések érvényesülésére. Gondolok itt a kelet-nyugati települések között meglévő jelentős fejlődési különbségek kiegyenlítésére; a falvak és az ott élő népesség megtartása érdekében az önkormányzatok tulajdonosi és díj-megállapítási hatáskörének, jogkörének előremutató megoldására. Ezekkel a szabályozásokkal azt is biztosítani kellene, hogy bármely első fokú államigazgatási hatáskör racionális telepítése ne egyből a jogfosztás, a gazdasági önállóság csökkentésének felvetését jelentse az érdekeltek számára. A törvény kapcsán végezetül a megfelelőség-igazolás kérdésére szeretnék kitérni. A törvény az ezzel kapcsolatos alaprendelkezéseket a 41.§-ban szabályozza. A törvény kihirdetése óta — bár még rövid idö telt el -, egyértelműen megállapítható, hogy a minőségügy rendszere jelenleg államilag túlszabályozott, nem válik el markánsan a kormányzati kötelezettség és a piaci szereplők által önkéntesen vállalt, az általuk finanszírozott tevékenységtől. A jogszabályok sok esetben akkor is kőtelező tanúsítást írnak elő, amikor nem a termék biztonságáról, hanem annak piaci elfogadhatóságáról van szó. Ez azcrt is hátrányos, mert többek között növeli a termék árát és késlelteti a külföldi áruk forgalombahozatalát. A 70-es években a nemzetközi kereskedelem egyik legfőbb akadályát a szabványok és a minőségtanúsítási eljárások országonkénti eltérősége jelentette. A jelenlegi problémák nem kis része az Európai Unió direktívái eltérő fordításaiból és értelmezéséből adódnak. Hasonlóan „veszélyes" szegmens a „kampány jelleg", bizonyos