Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)

3. füzet - Dombay Gábor: Korrózió az ivóvízelosztó hálózatban

352 Dombay G. A felületi oxidréteg megjelenése nagymértékben függ a csőben uralkodó áramlási viszonyoktól. Nagy áramlási sebességek esetén a védőréteg kialakulásához hsoszabb idő szükséges. Az oxidréteg kialakulása után a korrózió stabilizálódik, de az áramlási sebesség, kisebb mértékben ugyan, de még mindig befolyásolja annak mértékét (Werner 1984). A cink korróziós termékei (ún. cinkhomok) a vezeték egyes szakaszain összegyűlve meggátolhatják az oxigéndiffüziót a csőfalhoz, így korróziós cella jön létre. Megindul a lyukkorrózió, mely először a cinkbevonatot, majd magát az acélcsövet is megtámadja. A képződő cinkhomok mennyisége alapvetően a gyártás minőségétől függ - egyenlőtlen cinkbevonatok esetén nagymértékű. Ha az ivóvíz nitráttöménysége nagy, a cinkkristályok felületén szelektív korrózió lép fel, amely szintén cinkhomok megjelenéséhez vezet (Wagner 1992). A cinkréteg elfogyását a víz rozsda színűvé válása jelzi. A lyukkorrózió leggyakrabban melegvízszállítás esetén lép fel. Ennek oka, hogy a cink és a vas elektródpotenciálja hő hatására relatíve ellentétes nagyságúvá válik (Schikorr 1939). 55-60 "C-t meghaladó hőmérséklet esetén a cinkbevonat és az acélcső között gázképződés indulhat meg, mely a bevonat felhólyagosodásához, felrepedése esetén az acél lyukkorróziójához vezet. 6.3. Korrózióvédelem, vízminőség Galvanizált csövek esetében a leghatékonyabb korrózióvédelmet a cinkbevonat felszínén kialakuló védőfilm fenntartásával lehet elérni. A pH szerepe alapvető a galvanizált csövek korróziós folyamataiban. A pH befolyásolja a cink oxidált formáinak oldhatóságát, így meghatározó az oxidációs védőfilm kialakulásában. Altalánosságban megállapítható, hogy a 6 < pH < 8,5 kedvező tartományjelent. A korrodáló galvanizált cső felületén képződhet kalcium-karbonát bevonat, azonban a kalcium-karbonát szerepe a cinkbevonat korrózióvédelmében jelenleg nem tisztázott. Pisigan és Singley (1984) kutatásai szerint kalcium-karbonát akkor is képezhet bevonatot, ha töménysége a víztestben a telítettségi érték alatt van. így a Langelier-index nem feltétlenül ad képet galvanizált acélcsövek esetében a bevonatképződés létrejöttéről. A szilikátok inhibitor hatást fejthetnek ki, amely főleg lágy vizek esetén jelentős. Alkalmazásuk elsősorban melegvízhálózatok esetén célszerű, az igényelt mennyiség azonban meglehetősen nagy (8-25 g/m

3), és ez nagymértékben korlátozza alkalmazásukat. Az ortofoszfát-alkalmazás hatásos passzíváié módszer, előnye főleg kemény vizek esetén mutatkozik, mivel az ortofoszfát fémekkel (jelen esetben a cinkkel) meglehetősen tömör, oldhatatlan bevonatot képez. Inhibitor hatása már a negyvenes évek óta ismert. Ez a hatás különösen jelentős galvanizált csövek esetében. Werner (1984) megállapította, hogy a cinkhomok-képződést is igen hatásosan gátolja a cink-ortofoszfát. A természetes inhibitorok (pl. huminsavak) kedvező hatása galvanizált csövek esetén is megfigyelhető.