Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)

3. füzet - Szlávik L.-Buzás Zs.-Illés L.-Tarnóy A.: A Tisza-völgyi nemzetközi vízgazdálkodási együttműködés

A Tisza-völgyi nemzetközi vízgazdálkodási együttműködés 307 A nemzetközi vízjog korábban a szabad hajózás érdekeinek megfelelően értelmezte a nemzetközi folyók fogalmát, a későbbiekben fokozatosan alakultak ki a vizek nem hajózási célú használatára vonatkozó nemzetközi megállapodások, egyes esetekben vízjogi szabályok, ezt tükrözi a Helsinki Konvenció által bevezetett „határon átterjedő hatás" fogalma és a Szófiai Konvenció területi hatálya. Az Európai Unió országaiban ma már nem vitatott, hogy a határokat átlépő vízfolyások használata a páneurópai eszmeiség alapján kell, hogy megvalósuljon, de konzisztens új joganyag még nem alakult ki (.Homonnay 1983, VITUKI 1992, EBRD 1993, PHARE 1993). Az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága (NJB) 1971 óta foglalkozik a nemzetközi folyóvizek nem hajózási célú hasznosításának problémakörével. E munka eredményeként elkészült egy egyezmény-tervezet, amelyet a NJB 1994. évi ülésszakán elfogadott és javasolta, hogy az Egyezményt az ENSZ Közgyűlése, vagy egy erre a célra összehívott diplomáciai konferencia véglegesítse. Az ENSZ Közgyűlés döntése alapján az 51. ülésszakán, 1996. októberében munkacsoport alakul abból a célból, hogy egy nemzetközi keretegyezményt dolgozzon ki a nemzetközi folyóvizek nem hajózási célú hasznosításáról. A Közgyűlés felkérte a tagállamokat, hogy nyújtsák be véleményüket az NJB által kidolgozott tervezetről. Ezt a dokumentumot az NJB a közelmúltban elfogadta, a következő lépés benyújtása a Közgyűléshez. A Helsinki Konvenciót (VI. táblázat) az ENSZ EGB Környezet- és Vízügyi Kormány-főtanácsadói Testületének (KVKT) Vízügyi Problémák Munkacsoportja dolgozta ki. A munkacsoportban a Magyar Köztársaságot a KHVM és a KTM képviselte. A. Konvenciói 1992. március 17-én Helsinkiben írták alá. A Helsinki Konvenció igen fontos jogi keretet jelent a javasolt Tisza-völgyi többoldalú vízgazdálkodási együttműködés számára. Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságában együttműködő államok —köztük hazánk is — felismerték a határvizek és azok vízi környezete érezhetőbb kiszolgáltatottságának és fokozottabb állapotromlásának veszélyeit, ezért támogatták a keretjellegű Konvenció kidolgozását. A Konvenció az európai térségre általános érvényű alapelveket, illetve nemzetközi jogi eszközöket intézményesít és az első európai sokoldalú nemzetközi jogi okmány az édesvízkészletek védelmének és használatának tárgykörében. Definiálja a „határvíz" fogalmát: „bármely felszíni vagy felszín alatti víz, amely két vagy több állam között jelöli vagy keresztezi a határokat vagy azokon fekszik", továbbá alapvető kategóriaként bevezeti a „határokon átterjedő hatás" fogalmát: „bármely számottevően ártalmas hatás a határvizek állapotában olyan emberi tevékenység következményeként, amely valamely más fél joghatósága alá tartozó területen valósul meg". A szerződő felek vállalásai alapvetően a határokon átterjedő hatások megelőzésére, szabályozására és csökkentésére irányulnak. Ajánlja, hogy a határvizeken érdekelt szomszédos országok az egyenlőség és a kölcsönösség alapján kössenek két- vagy többoldalú megállapodásokat, hogy megelőzzék, ellenőrizzék és csökkentsék a felszíni és felszín alatti vizeket érő, az ökorendszereket károsító, határokon átterjedő kedvezőtlen hatásokat, beleértve a kockázatos anyagok okozta, valamint a hő- és a sugárszennyezést: az iparilakossági—mezőgazdasági szennyezéseket és nem-körültekintő vízhasználatokat. Rendelkezéseket tartalmaz arra nézve, hogy az osztott vízgyűjtőkön a vizek használata minden érintett ország szempontjából ésszerű és méltányos legyen, az alvízi országok