Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)

2. füzet - Szabó Mátyás: A Velencei-tó vízháztartása

A Velencei-tó vízháztartása 175 A vízgyűjtő terület igen heterogén, ami megmutatkozik az öblözetben, a különböző korú és felépítésű hegységi, dombsági és síksági területeiben. Legjelentősebb képződmény a Velencei-hegység gránitja. A vízgyűjtő terület északi része karsztos, itt a csapadék jelentős része beszivárog a mélyebb rétegekbe, így a lefolyás erről a területről erőteljesen mérsékelt. A tó vízrendszere három fö részre tagozódik, a Császár-vízre (383 km

2), a VerebPázmándi-vízre (105 km

2) és a közvetlen vízgyűjtőjén lévő vízfolyásokra (114,4 km

2). A tó környezete viszonylag kiegyensúlyozott éghajlatú időjárási területen fekszik. A Velencei-tó térsége sok éves adatok alapján az ország napfényben gazdag tájai közé tartozik. A napfénytartam az 50 év átlagában meghaladja az évi 2000 órát. Az átlagos levegőhőmérséklet 10,4 C°, átlagos vízhőmérséklet 10,8 C\ Nyári hónapokban az évi átlagos levegő középhömérséklet 20,6 C° a víz hőmérséklete pedig 20,5 C°. A tó vízhőmérséklete — sekély tó lévén — gyorsan követi a levegő hőmérséklet változásait, Nyáron gyakran eléri a 25-26 C°-ot. A jégborítás az elmúlt 50 év átlagában mintegy 45 napot tesz ki, a legnagyobb jégvastagság nyílt vízen elérte már a 0,4-0,45 m-t is, leggyakoribb jégvastagság 0,20-0,25 m. A Velencei-tó nevével kapcsolatban megállapítható, hogy eredete még a mai napig sem tisztázott. III. Béla király 1193-ban lejegyzett ajándékozó okiratában Fertőfenéknek hívják Kápolnásnyéket, a tó melletti falut. A Velence név az 1702-es birtok összeírásnál bukkan fel először mint Velencepuszta, majd sokkal később nevezik el a tavat Velenceitónak. A tó első katonai térképe 1783-ban készül, ezt követően Csapó Benjamin 1792-ben a tó lecsapolásának tervét készíti el. Szerencsére a terv nem valósult meg. Ezt követően egyre pontosabb és szabatosabb térképfelvételek készülnek a tóról, elősegítve annak mind pontosabb megismerését. A tó igazi felfedezését az 1930-as évek második felére tehetjük, amikor megalakul az Agárdi Fürdőegylet és megkezdődik a mai napig tartó partszabályozási munka. 2. A tó korábbi vízszint változásai A tó évszázados vízszintváltozására kevés írásos adat áll rendelkezésre. A kutatások azt látszanak bizonyítani, hogy a tavat keletkezése óta mindig sekély víz borította, ez azonban természetesen a mindenkori csapadék és hőmérséklet viszonyoktól függően erősen ingadozott. Nagy a valószínűsége, hogy a tómeder több alkalommal közel került a teljes kiszáradáshoz. A Velencei-tó környezete hasonlóan más tavakhoz, már az őskorban lakott volt, erre utalnak a kőkori, bronzkori és vaskori leletanyagok is. Időszámítás előtt az V. századból a kelták nyomati is megtalálták, majd a rómaiak jelentek meg és hagyták az utókorra vízépítési művüket, a pátkai kőgát falazatát a Császár-viz völgyében. Ez az építés a III. századra tehető és nagyon valószínű, hogy a tározóval a Velencei-tó vízszintjét is szabályozták. A korabeli krónikák és feljegyzések szerint majd minden évszázadban előfordul-