Vízügyi Közlemények, 1996 (78. évfolyam)

3. füzet - Harkányi Kornél: A mértékadó árvízszint meghatározása a vízhozam adatokból hidrológiai modellek segítségével

332 Harkányi К. Az árvízi jellemzők (évi legnagyobb vízállások) eloszlásának meghatározásához négyféle eloszlás-típust vizsgáltak meg. Ezek az alábbiak voltak: — normális eloszlás, — három-paraméteres lognormál eloszlás, — három-paraméteres gamma eloszlás, valamint — maximumok eloszlása (exponenciális eloszlás). A vizsgálatok során a három-paraméteres lognormál és gamma eloszlás függvények XQ paramétereinek kiszámításakor negatív értékek adódtak. így ezt a két eloszlás-típust elvetették. Ezek után a további vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutottak, hogy legmegbízhatóbban a normális eloszlás függvény volt alkalmazható a mértékadó árvízszintek meghatározására. A normális eloszlás függvény alkalmazásának előnye, hogy a segítségével meghatározott értékek konfidencia (megbízhatósági) intervalluma egyszerűbben számítható, mint a többi eloszlás függvények esetében. Szélső értékek (évi legnagyobb vízállások) eloszlása általában nem normális, hanem aszimmetrikus alakú függvénnyel közelíthető megbízhatóan. Ilyen pl. a gamma eloszlás függvény, mely rugalmasabban tudja követni az empirikus eloszlás függvényt. A normális eloszlás függvény használata elméletileg nem javasolt. A fenti indokok alapján is célszerűnek látszott egy új, korszerű, fizikai alapokon nyugvó módszer kidolgozása a magyarországi folyók mértékadó árvízszintjeinek meghatározására. Az új módszer segítségével egyúttal a jelenlegi eljárás megbízhatósága is jellemezhető. Az új módszer kifejlesztése során a vízgyűjtőn lejátszódó hidrológiai folyamatokat is figyelembe vevő vízhozam adatokat és lefolyási modelleket célszerű alkalmazni. 2. Fejlesztési lehetőségek A mértékadó árvízszintek meghatározására alkalmas új módszer kidolgozása során célszerű volt figyelembe venni az eddig alkalmazott módszer ismertetése során felvázolt hátrányokat. A fő probléma abból adódik, hogy a vízállás adatokból nem lehet egyértelműen következtetni a vízgyűjtőn kialakult folyamatokra. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a mederváltozások hatásai és a vízgyűjtőn lejátszódó folyamatok hatásai nehezen, vagy egyáltalán nem választhatók szét. Ebből adódóan az új módszer kidolgozása során olyan adatokra, illetve eljárásokra van szükség, melyek segítségével ez a hátrány kiküszöbölhető. Abban az esetben, ha vízállás adatok helyett vízhozam adatokkal történik a számítás, a mederváltozások hatásai kiküszöbölhetők. A mederváltozásokat vízhozamgörbékkel, illetve azok esetenkénti módosításával lehet megbízhatóan követni. Ehhez persze megfelelő mennyiségű és megbízhatóságú vízhozammérésekre van szükség. Vizhozam adatok használata esetén nincs szükség az adatsorok homogénné tétele érdekében „javító algoritmusokkal" átszámítani az adatsorokat. A vízhozam egyértelműbben jellemzi a lefolyási viszonyokat, és a mederváltozások nem az adatokban, hanem a vízhozamgörbékben jelentkeznek. Tehát így a jelenlegi módszer egyik nagy hibáját orvosolni lehet.