Vízügyi Közlemények, 1996 (78. évfolyam)

3. füzet - Hankó Z.-Starosolszky Ö.-Bakonyi P.: Megvalósíthatósági tanulmány a Duna környezetének és környékének fejlesztésére

292 Hankó Z.—Starosolszky Ó —Bakonyi P. Dunán is átcsapott; Diurpaneus dák király seregei végigpusztították Meosia Inferior (Bulgária) északi részét, az Al-Duna jobb partját. Ekkor vette át az uralmat Decebalus, aki a római ellentámadás első hullámai felett fényes győzelmet aratott. Rómának csak a harmadik ellentámadással sikerült Deeebalust térdre kényszerítenie (i. sz. 88), de a „tartós" békéért sokat kellett fizetnie; ennek ellenére sem tartott sokáig. Traianus császár i. sz. 101-102. és 105—106. években két rövid, de véres hadjáratban felszámolta Decebalus dák birodalmát, ami az Al-Dunától а Dnyeperig és a Tiszától а Fekete-tengerig terjedt és ami állandó fenyegetést jelentett a Római Birodalom balkáni tartományaira. A két hadjárat között 103-104-ben épült a Dunán az első állandó híd Drobetanál, (Turnu-Severin) a Római Birodalom utánpótlási vonalainak egyik legfőbb csomópontján (Makkai-Mócsy 1986/87 és Kartográfia 1991). A Római Birodalom hanyatlása, majd széthullása megnyitotta az utat a népvándorlás újabb hullámai előtt. Egyebek között az avarok és a hunok is állam- és birodalomalkotó népként telepedtek le a Kárpát-medencében. Sem e népek, sem а IX. század végén a Kárpát-medencét elfoglaló és „belakó" magyar törzsek nem avatkoztak be (lényegében) a folyók életébe. A folyók természetes állapotváltozásaihoz igazodott az ártereken (a folyók vizével állandóan, vagy időszakosan elöntött területeken) kialakuló ún. „naturális" gazdálkodás, ami közel másfél évezreden át jellemző volt a Kárpát-medencei „folyó-hasznosítás"-ra (OMFB 1983). A fokokon keresztül szabályozták és terelték a folyó kiáradó vizét az ártéren, a visszavezetés szabályozására és terelésére apadáskor a torkok rendszere szolgált. Ez a rendszer а XVIII. század végére olyan fejlettségi szintet ért el, hogy pl. a halgazdálkodás szinte tógazdaságnak lenne minősíthető; s mindez annak ellenére, hogy a harci cselekmények, a háborús időszakok a vizek terelésének célját és irányát alapvetően megváltoztatták. A tatáijárás, a török hódoltság, a kuruc—labanc háborúskodás, stb. idején a vizek védelmi célokat is szolgáltak a települések, erődített helyek/várak körül: elárasztott területek, mocsarak, lápok mesterséges kialakításával. A naturális folyógazdálkodás általános elteijedtsége ellenére a fennmaradt írásos emlékek néhány konkrét gazdasági célú (dunai) folyami beavatkozásról, illetve eseményről is tudósítanak. Ilyenek (Nagy 1970) pl.: — Zsigmond király, 1426-ban Pozsony vármegye főispánját — széles körű felhatalmazással — királyi biztosként megbízta a Csallóköz árvédelmének irányításával; — Werbőczy István: Magyarország szokásjogainak hármaskönyve (Tripartitum consuetudinarii inclyti regni Hungáriáé), 1514, pl. az I. rész 87. bekezdésében a magántulajdon korlátozását is lehetőnek tartja közcélú vízi munkálatok érdekében; — Az 1569. évi XXI. tc. (Miksa király dekrétuma) a helyi (megyei) igazgatás árvédelmi feladatairól intézkedik; külön kiemelve a Csallóköz régi gátjainak helyreállítását (ez Pozsony és Komárom vármegye feladata); — 1693/94 évekből származnak Marsigli A. F. - legrégebbi, ismert dunai keresztszelvény felvételei és vízállás észlelései; — 1726-ban jelent meg ugyancsak Marsigli A. F-től a Duna hatkötetes vízrajzi monográfiája a hozzátartozó térképekkel (Ismertette Deák az 1993. évi 1. füzetben. Szerk.); — 1732 óta ismerjük a Duna vízállásának változását Budán; — 1775-ben, az emberemlékezet óta legnagyobb dunai árvíz elpusztította Buda és Pest jelentős részét; ennek nyomán épült 1781—85 között az első egységes árvédelmi vonal a város ármentesítésére a Lehel tértől a Soroksári útig Bulla Antal és Pichler Ferdinánd tervei és irányítása nyomán;