Vízügyi Közlemények, 1996 (78. évfolyam)

3. füzet - Hankó Z.-Starosolszky Ö.-Bakonyi P.: Megvalósíthatósági tanulmány a Duna környezetének és környékének fejlesztésére

Megvalósíthatósági tanulmány a Duna környezetének és hajózhatóságának fejlesztésére 293 — A magyar folyamhajózás kezdetei a XI. századra tehetők (sószállítás Erdélyből a Szamoson-Tiszán és a Maroson-Tiszán keresztül az ország belsejébe pl. a Dunán át), amihez a vontató utak a Duna mentén már a tatárjárás (1241) előtt kiépültek; — 1715-ben merül fel először a Duna-Tisza-csatorna terve; — 1770-ben végeznek első ízben folyószabályozást a magyarországi Felső-Dunán, stb. A Duna magyarországi szakaszának folyami vízlépcsőkkel történő szabályozásához vezető út már a XVIII. században elkezdődött. E század második felére ugyanis kiérlelődött az a társadalmi igény és felhalmozódott az a gazdasági potenciál (a merkantilista gazdálkodási rend eluralkodása), amelyek kiváltották a folyógazdálkodással kapcsolatos szemléletváltást: áttérést a naturális ártéri folyó-gazdálkodásról az ármentesítésen és folyószabályozáson alapuló terület- és folyó-gazdálkodásra (OMFB 1983). Ez a szemléletváltás minőségi változást jelentett az ember és a folyó, a társadalom és a természet kapcsolatában (Hajós 1995). A természetes ártéri gazdálkodás esetén a folyó természeti erőforrás az ember számára, amihez az ember életmódjával és gazdálkodási rendjével igazodik. Az ármentesítésen alapuló terület- és folyógazdálkodás esetén a folyó veszélyforrás az ember és gazdálkodása nézőpontjából, ami ellen preventive mentesitenie kell magát és gazdaságát, illetve aktuálisan védenie kell a folyó kártételei ellen. Azt, hogy a folyó (vize) minden élet forrása, csak akkor vette észre, ha a csapadék hiánya miatti aszály a (mezőgazdálkodását alapjaiban rendítette meg. És itt egy gondolatnyi időre meg kell állnunk, hogy fejet hajtsunk gróf Széchenyi István emléke előtt, aki 150 évvel ezelőtt már tudta és hirdette, hogy az árvízmentesítést/folyószabályozást követnie kell a vízrendezésnek/lecsapolásnak és a vízpótlásnak/öntözésnek. S ezzel nemcsak a XIX. század, hanem a XX., sőt a XXI. század szükségleteinek kielégítéséhez is megfogalmazta az alapgondolatokat (Vágás 1991), mert ez már a folyógazdálkodás harmadik szintjéhez vezet (OMFB 1983): a folyócsatornázáshoz, a folyami vízlépcsők rendszerének kiépítéséhez. A Duna ausztriai és német szakaszán a csatornázás befejezéshez közeledik; sőt már elkészült a Dunát a Majnával (a Majna-Rajna vízi útrendszerrel) összekötő csatorna is. Jugoszláv—román együttműködésben megépült a Vaskapu I. Vízlépcső, s román-bolgár kooperációban elkezdték a Vaskapu II. Vízlépcső építését is. Megépült és üzembe helyezték a Duna—

Constanza (Fekete-tenger) csatornát is. A folyó csatomázásával a folyógazdálkodás új dimenziói léptek be: a szerény tározási lehetőséget is magába foglaló folyami vízerő-hasznosítás és a nagyteljesítményű folyami vízi út. A szomszédainkhoz és a fejlett világhoz viszonyított lemaradásunk fölszámolására tett első lépésként értékelhetjük az 1977. évi csehszlovák-magyar államközi megállapodást a Gab£íkovo(Bös)-nagymarosi vízlépcsőrendszer (GNV) közös megépítéséről és üzemeltetéséről a Bratislava (Pozsony ) és Budapest közötti Лша-szakaszon. A Duna magyarországi szakaszának magasabb szintű szabályozását a Duna, mint nemzetközi vízi út, a Duna—Majna-Rajna vízi út rendszer elkészülte, az árvízvédelem biztonságának növelése egyre sürgetőbbé tette. A hajózást akadályozó gázlók adatait az I. táblázatban foglaltuk össze, mely adatok messzemenően indokolják a korszerű folyószabályozás (folyócsatornázás) sürgős végrehajtását (Goda 1995). A Duna gázlóviszonyaiból megállapítható a Morava és az Ipoly torkolata közötti szlovák és szlovák/magyar szakaszon (1880,3—1708,2 fkm) a jelentős kotrási munkák és