Vízügyi Közlemények, 1996 (78. évfolyam)
3. füzet - Hankó Z.-Starosolszky Ö.-Bakonyi P.: Megvalósíthatósági tanulmány a Duna környezetének és környékének fejlesztésére
Vízügyi Közlemények, LVXXVI1I. évfolyam 1996. évi 2. füzet MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY A DUNA KÖRNYEZETÉNEK ÉS HAJÓZHATÓSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉRE (A történelmi előzmények és a tanulmány eredményeinek összefoglalása) DR. HANKÓ ZOLTÁN, DR. STAROSOLSZKY ÖDÖN és DR. BAKONYI PÉTER A Duna magyarországi szakaszán a folyó hajózhatóságának egyidejű javítása és a (természeti) környezet fejlesztése (rehabilitációja/revitalizációja) érdekében a Magyar Kormány 1991. évi felkérésére a Holland Kormány 1992-ben vállalta a pénzügyi fedezetet (a kelet-európai segélyprogramja keretében) egy megvalósíthatósági tanulmány-sorozat elkészítésékez. A felkérés egyértelműen kizárta a lehetséges változatok közül a folyó csatornázását (vízlépcsők építését), kizárólag valamilyen hagyományos, „természetbarát" folyószabályozási megoldást tartott elfogadhatónak. A megvalósíthatósági tanulmány-sorozatot (Danube Environmental and Navigation Project. Feasibility Study. Delft-Budapest, 1992-1996) a holland Delft Hydraulics és Frederick R. Harris B.V. cégek valamint a magyar VITUKI Rt. - számos magyar alvállalkozó bevonásával — készítette 1992 és 1996 között. Jelen cikk a legfontosabb történelmi előzményeket, a tanulmányok rövid ismertetését, az eredmények összefoglalását tartalmazza. 1. A történelmi előzményekről A legrégibb írásos feljegyzések a Kárpát-medencei Duna-szakasz gazdasági hasznosításáról időszámításunk kezdetéről származnak. E Duna-szakasz a Római Birodalom határa (limes-e) volt. A feljegyzések tanúsága szerint (a vízellátási hasznosításon felül) jelentős volt az evezős (és vitorlás) katonai úszómüvek forgalma, valamint a katonai és polgári (kereskedelmi) célú vízi úti szállítás a partról állati, vagy emberi erővel vontatott bárkák útján. E szállítási mód összefüggő parti vontatóutat is igényelt a bárkák számára szükséges vízi úton felül. Ez nagyon hiányzott az Al-dunai Kazánszorosban., a Déli-Kárpátok szikla bérceit áttörő szűk szurdokban. Tiberius (római) császár uralkodásának (i. sz. 14—37) második felére átmenetileg elcsitultak a Sarmizegethusa (erdélyi dák) királyság és a Római Birodalom közötti „nézeteltérések". A béke fenntartása érdekében Róma sokféle kedvezmény nyújtására hajlott, egyebek között a dunai hajózás biztonságossá tételére is. Jóindulata jeléül ez időszakban épült meg a Kazán-szorosban a sziklába vájt vontató út is. A béke korszaka azonban nem volt tartós; a népvándorlás hullámai tajtékot is vetettek, ami pl. i. sz. 85/86 telén a befagyott A kézirat érkezett: 1996. XI. 15. Dr. Hankó Zoltán oki. mérnök, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Részvénytársaság (VITUKI Rt., Budapest) ny. tudományos tanácsadója. Dr. Starosoiszky Ödön oki. vízépítő mérnök, a műszaki tudomány doktora, c. egyetemi tanár, a VITUKI Rt. vezérigazgatója. Dr. Bakonyi Péter oki. vízépítő mérnök, a VITUKI Consult Környezetvédelmi, Vízgazdálkodási Kutató és Tanácsadó Részvénytársaság (VITUKI Consult Rt., Budapest) ügyvezető igazgatója; 1996.szeptember 1-től a VITUKI Rt. műszaki vezérigazgató-helyettese.