Vízügyi Közlemények, 1995 (77. évfolyam)

1. füzet - Rákóczi L.-Sass J.: A Felső-Duna és a szigetközi mellékágak mederalakulása a dunacsúni duzzasztómű üzembehelyezése után

A Felső-Duna és a szigetkőzi mellékágak mederalakulása... 65 Az ágrendszerek vizsgált - összesen mintegy 15 km-nyi - alsó szakaszán a lerakódások abszolút és fajlagos értéke eltérő. A legfelső, Bodaki-ágrendszerben (/. ábra) a teljes lerakódás mintegy 33 000 m

3, az Ásványi-ágrendszerben (/. ábra) mintegy 72 000 m

3. Kimagaslóan nagy a lerakódás a legalsó, Bagoméri-ágrendszerben (1. ábra)i: mintegy 434000 m

3. Az utóbbi magyarázata kézenfekvő, núvel a kiágazás alig három km-re van a bősi alvízcsatoma betorkollása felett, tehát annak visszaduzzasztása ide is kihat, az árhullámok öblítő hatása viszont nem érvényesül. A három ágrendszer főágainak 1992. október és 1994. május közötti mederváltozásait a 15. ábra mutatja be. 5. Az eredményekből levonható következtetések Mérésekkel még nem eléggé bizonyított, de feltehető, hogy a rövid, de heves lefutású árhullámok alatt átmenetileg megnövekvő hordalékmozgató erő helyi kimosásokat okoz, majd az újból beálló fenntartó vízhozam az így keletkezett laza anyagot lassan és nagyság szerint újra szelektálva tovább szállítja. Ezt a feltevést alátámasztja az a megfigyelés, hogy a meder feldurvulását mutató szelvényeket mindig követi egy-két olyan szelvény, amelynek mederanyaga bizonyos sávokban éppen a durva homokfrakciókban gazdag. Ez a váltakozó kimosódás és időszakos tározódás egészen a 118. VO szelvényig (1814,50 fkm) jól követhető. Az érintett szelvények átlagos szemnagysága csökken. Annak ellenére, hogy az alvízcsatoma visszaduzzasztásának határa nem olyan állandó helyzetű, mint egy valódi tározó állandó üzemvízszintje esetében, az említett szelvény környezetében az idáig szakaszos mozgással lejutott durva homok és apró kavics zöme megáll és a következő néhány km hosszon a meder csaknem egész szélességét beteríti. Ezzel párhuzamosan a 123.VO szelvényben és attól lefelé egyre szélesebb sávban találhatók 0,1 mm átmérő alatti, tehát gyakorlatilag a lebegtetett hordalékból kiülepedett finom homok és iszapfrakciók a meder anyagában. Ezen a szakaszon tehát 0,1 ms

_

1 körüli vagy az alatti áramlási sebességek tartós fennállására következtethetünk. Könnyen elképzelhető, hogy az időszakos rövid árhullámok az említett visszaduzzasztási tér lerakódott anyagának egy részét kimossák, azonban ezt igazolni, illetve a kimosás mértékét megközelítően megállapítani csak egy ezutáni árhullám-megosztást közvetlenül követő időszakban a 124-114.VO szelvényekben végrehajtandó mederanyag mintavétellel (lehetőleg kiegészítve a mederfelvétellel) és az eredmények értékelésével lehetne. A bősi üzemvízcsatoma visszatorkollása alatt kezdődik a Dunának az a szakasza, ahol a vízfelszín esésének közismert csökkenése következtében természetes állapotban inkább a hordalék lerakódása, illetve megállása volt jellemző, mint a kimosódása. Innen ugyan a Duna teljes vízhozamát vezeti a meder, ám az árhullámok természetes áradó és apadó szakasza itt sem érvényesül zavartalanul a bősi erőmű üzeme következtében és a víz eredeti lebegtetett hordaléktöménysége is lecsökken a Dunacsúni tározóban, valamint az üzemvízcsatornában fellépő lerakódási folyamatok miatt. A Szap-Vének közötti Duna-szakasz mederalakulását a bősi erőmű üzembehelyezése utáni időszakban az egymással ellentétes (kimosó és feltöltő) hidraulikai hatások kü-