Vízügyi Közlemények, 1995 (77. évfolyam)

4. füzet - Szlávik L.-Reich Gy.: A vízügyi szolgálat helyzete és feladatai

Gondolatok a vízügyi szolgálat helyzetéről és feladatairól 389 a magyar vízgazdálkodás élhetett azzal a páratlan adottsággal, amit a Kárpát-medence természetföldrajzi, vízrajzi egysége jelent. Ezt az egységet bontotta meg az első világháborút követően a trianoni, majd a második világháború után a párizsi béke, amikor Magyarország nemcsak területének kétharmadát vesztette el, hanem Sajó Elemér (1930) szavaival élve: "...Régebbi egységes vízrendszerünkben finom művű, nagyon tökéletes vízrajzi, ár\'ízjelzö, belvízrendező, szabályozó szervezet alakult ki. Ezt a tökéletes gépezetet a békeszerződés szétdarabolta...", majd később: "..az tíj határ Nagy-Magyarországnak úgyszólván minden jelentékenyebb vízfolyását erőszakosan metszi és a kisebb vízfolyásokat és a vízitársulatok területeit is minden rendszer nélkül szétszaggatta, a határok mentén állandóan nagyon sok közös és vitás ügy, baj merül fel az utódállamokkal szemben...". Ez egyben azt is jelenti, hogy a vízügyi szakigazgatás szervezete, amely fejlődése folyamán a folyók vízgyűjtő területéhez igazodott, az új határok mentén elvesztette ezt és feladatai a nemzetközi egyeztetések sokszor nagyon bonyolult, a szakmai kérdéseken messze túlmutató ügyeivel bővültek és megnehezültek. 1.4. A vízügyi szakigazgatás 1945-90 közöli A vízügy államosítására 1948-ban került sor, addig - lényegileg - a korábbi irányítási szerkezet működött. Ekkor kinyilvánították, hogy minden vízzel kapcsolatos tevékenység állatni feladat, ennek érdekében államosították a vízitársulatokat (FejérKollay 1992), vízgazdálkodási körzeteket hoztak létre a kultúrmérnöki és a folyammérnöki hivatalok, valamint az államosított társulatok összevonásával - kezdett kialakulni az a struktúra, amely egy szervezetben tömörítette a területi vízgazdálkodási feladatokat, a hatósági munkát éppúgy, mint a materiális kivitelezést. Ez a - még ma is sokak által nagy lehetőségnek tekintett - struktúra a későbbiekben permanens konfliktus fonássá vált. Pozitívnak ítélhető lépés volt, hogy létrehozták az Árvízvédelmi Készenléti Szervezetet. Az 1949. évi Alkotmány kimondta, hogy a víz a nép tulajdona . és az állam kezeli - ez képezi alapját aztán az olyan fejlődésnek, ami kikapcsolja a helyi kezdeményezést (erőforrást) és ez adja az elvi magyarázatát a vízzel kapcsolatos szocialista patemalizmusnak. Az államosítást követően - igen rövid időn belül - a vízügyek egységes felső szintű irányításának teljes szétosztása következett be különböző tárcák között. Ezután, 1953-ban az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) megszervezése azt a ki nem mondható szakmai felismerést is jelzi, hogy a vízügyi szakigazgatásnak az elődök által már kijelölt utat kell járnia. A vízgazdálkodási körzetek átszervezésével kialakítják a vízügyi igazgatóságokat, amelyek ellátják az első fokú igazgatási teendőket. A másodfokú hatóság a főigazgató vezette Országos Vízügyi Főigazgatóság, 1969-től Országos Vízügyi Hivatal (OVH), élén államtitkári rangú vezetőivel. Ez az igazgatási struktúra élt az 1980-as évek végéig, természetszerűen sok kisebbnagyobb belső módosítással és néhány nagyobb jelentőségű - szakigazgatási vonatkozást is hordozó - tartalmi változással. Ezek közül a legfontosabbak a következőek: - 1957-ben újra életre hívták a társulali mozgalmai (Fejér 1992), ami történelmi lépés volt a feladatok ellátásának társadalmasításában, de ezt természetesen csak az akkori viszonyok korlátai mellett tehette meg (a társulat állami műveket kezelt, fejlesztés orientált volt stb.).