Vízügyi Közlemények, 1994 (76. évfolyam)
4. füzet - Kuti I.: A vízszennyezési bírság alkalmazásának francia gyakorlata
398 Kitti István finanszírozásában (ME 1992/a). 1991 márciusában döntés született arról, hogy két éven belül alternatív javaslatok készüljenek a mezőgazdasági eredetű vízszennyezések adóztatására (Barbaroux 1991). 1991. június 19-én a francia kormány határozatot hozott arról, hogy a rúnátoknak szerepelniük kell a vízszennyezési díjak díjalapjában. A döntés jogosságát - egyebek mellett - azzal indokolták, hogy meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy a Franciaország megfeleljen az Európai Közösségek vonatkozó irányéi veinek (Sebillotte 1992). A vízügyi igazgatóságok 1992-96-ra vonatkozó, VI. programjának (középtávú naturális és pénzügyi terv) kimunkálása folyamán döntés született arról, hogy a mezőgazdasági ágazatot fokozatosan bevonják a vízügyi igazgatóságok rendszerébe. A vízszennyezési díjakat fokozatosan a mezőgazdasági vállalkozókra is kiterjesztik, mégpedig a természeti környezetnek okozott ártalmak arányában (ME 1992/b). Az Artois-Picardie medence vízügyi hivatalának 1992-96-ra szóló terve pl. felveti azt a lehetőséget, hogy terjesszék ki a díjfizetési kötelezettséget az állattenyésztőkre (Agence de l'eau - Artois-Picardie 1991 ). Ez azonban - a jelentés szerint - nehézségekbe ütközik, mivel nem ismerjük pontosan a [»tenciális adózókat. Az Adour-Garonne medence vízügyi hivatala a VI. tervben kezdetben az intenzív ser/áslenyésztésre kívánja kiterjeszteni a vízszennyezési díj érvényességi körét, majd később a szarvasmarha, a szárnyasok tenyésztése és a /iá/tenyésztés is ebbe a körbe kerülne (AGENCE DE L'EAU - ADOUR-GARONNE 1991/b). A díjnak a mezőgazdasági eredet szennyezésekre való kiterjesztésével szemben azonban igen nagy az ellenállás (COLINE 1991). A leggyakoribb ellenérvként a Jelenség diffúz természetét" és azt említik, hogy „lehetetlen könnyen megbecsülni az egyes termelőegységek által a vízbe kibocsátott nitrát mennyiségét", nyilvánvaló, hogy a valódi ok inkább politikai, mint technikai" (Comolet - Pagnard 1990). A díjfizetők körével kapcsolatos további bírálatok ana vonatkoznak, hogy a mikroszennyezések és a diffúz szennyezések a rendszer hatókörén kívül maradnak, ugyanis egyes vélemények szerint ezek gyakran nagyobb veszélyt jelentenek, mint a koncentrált emissziók ( COLINE 1991). Ugyanez mondható helyenként az igen alacsony koncentrációjú - s ezért az analitikus mérési módszerekkel gyakran nem detektálható szennyezésekxő 1, amelyek ráadásul gyakorta csak felhalmozódva fejtik ki hatásukat. Ha nem is ilyen erőteljesen, de hasonló a helyzet a balesetekből (havária) eredő szenynyezésekkcX és az esővíz által szállított szennyezésekkel. A díjfizetők egyes csoportjainak súlyáról némi támpontot nyújt a bevételek megoszlása. 1985-ben a Rhin-Meuse medencében a díjat a következő megoszlásban fizették a szennyezők (AGENCE DE L'EAU-RHIN-MEUSE 1986): önkonnányzatok 36%, ipar - 50%, a háztartási hálózathoz csatlakozó ipar - 14%. Az Adour-Garonne medencében 1986 és 1992 között, azaz az V. program során, a teljes beszedett díj (tehát a vízkészlet-használati díj és a szennyezési díj együtt) a következő módon számlázott a díjfizetők különböző csoportjaitól: önkonnányzatok 64% (825 millió fiánk), ipar - 35% (455 millió frank), mezőgazdaság - 1% (15 millió frank), (összesen 100% /1295 millió fi ánk, azaz 260 millió frank évente) (AGENCE DE L'EAU ADOUR-GARONNE 199 l/a).
