Vízügyi Közlemények, 1994 (76. évfolyam)

4. füzet - Stelczer K.: Negyven éve az árvíz uralta a Szigetközt

Negy\>en éve az árvíz uralta a Szigetközt 371 Az 1954-es dunai rendkívüli árvíz elleni védekezés a Szigetközben - a két illetékes akkori vezető éltékelése szerint - úgy kezdődött, hogy „Az árhullámnak az országhatárra való érkeztével - július 8-án - először a Győri Vízügyi Igazgatóság lépett készültségbe és megtett minden előírt intézkedést saját erőinek szervezetszerű mozgósítására." (Serf-Sík 1955). Ez így igaz, csak az 1954. évi árvíz nem egy árhullám volt, hanem minden eddigit felülmúló rendkívüli árvíz. Egy-egy vízügyi igazgatóságnál levő szakgárda, felszerelés és anyag nem volt, nem lehetett elégséges egy rendkívüli árvíz sikeres kivédésére. E megállapítást értelemszerűen alátámasztja Szászhelyi-Sík (1955) korabeli értékelése: „Az azonban már nem a Győri Vízügyi Igazgatóságon múlott, hogy a munkaerő és gépi ellátás fokozása tekintetében felmerült igényeit a szigetközi szakadások bekövetkeztéig helyi viszonylatban csak késedelmesen és nehézkesen elégítették ki." A késedelmet és a nehézséget elsősorban az okozta, hogy a Központi Védelemvezetés (Árvízvédelmi Kormánybizottság) időben nem állt fel. Ez a körülmény bennünket, a gátakon védekezőket, nyomasztóan érintett. Egyedül éreztük magunkat. Az volt az érzésünk, hogy az egész ország alszik, de főként azok, akiknek törvényadta módjuk van a szakaszvédelem vezetését segíteni anyaggal, felszereléssel és közerővel. Még nyomasztóbbá vált az egyedüllét, a központi segítés hiánya, amikor július 12-én, hétfőn este a rajkai zsilip alatt kb. 1,0 km-re (2. ábra) a viszonylag nagy méretű, főként homokos kavicsból épült árvízvédelmi töltés - melynek mentett oldalán a Mosoni-Duna mesterséges medre helyezkedett cl - kavicsanyaga hallhatóan elkezdett a gáttest belseje felé csorogni. Ezzel a jelenséggel megkezdődött az évszázad eddigi legnagyobb árvize elleni védekezés a Dunán. Az árvízvédelmi töltés hullámtéri oldalán, csaknem az árvízszint magasságában megjelenő 0,2-0,3 m átmérőjű kis gödröcskét a megfelelő sűrűséggel közlekedő és megfelelő szakértelemmel és helyismerettel rendelkező vízügyi munkásokból álló figyelő szolgálat már szinte az első kavicsszemek zörgésének pillanatában észlelte. A figyelőszolgálat ébersége, a veszély időben való jelzése a töltésszakadás elleni sikeres védekezésben döntő momentumnak minősült, klőbcn lehetett kérni az Árvíz- és Belvízvédelmi Szolgálat (ÁBKSZ) gépi verőosztagát és összpontosítani lehetett a mintegy 32 km hosszú, Rajka-Dunaremete közötti szakaszon található védelmi anyagokat és eszközöket. A rajkai zsilip alatti buzgár (2. ábra) elleni védekezést (Stelczer 1955) nagyban segítette volna, ha a Duna és a Mosoni-Duna vízszintje között meglevő 5,50 m körüli szintkülönbséget valami módon csökkenteni lehetett volna. A védelem vezetése legegyszerűbben ezt a Mosoni-Duna medrének keresztirányú lezárásával gondolta elérni. A visszaduzzasztott víz révén egyrészt csökkenteni lehet a védelmi töltésre nehezedő víznyomást, másrészt megfelelő ellennyomást kap a Mosoni-Duna medrében feltörő buzgár. Az elzáráshoz szükséges mintegy 1000 m

3 kő beszerzése azonban szinte lehetetlen feladat elé állította a Győri Vízügyi Igazgatóság ügyeletén szolgálatot teljesítőket. Az éjszaka kellős közepén egyetlen megoldás jutott eszükbe: tudták, hogy a süttői vasútállomáson építési célokra mindig van kővel megrakott vagon. Ismerték az állomástonököt is, hiszen a folyószabályozáshoz szükséges követ - igaz hajóval - a Vízügyi Igazgatóság szintén Süttőről szállíttatta. Egyéb megrendelés híján a kérésnek, a könyörgésnek, de - úgy gondolom méginkább az állomásfőnök jóindulatának köszön-