Vízügyi Közlemények, 1994 (76. évfolyam)
3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
A dunai országok XVII. Hidrológiai Konferenciája 337 A négynapi hosszú (talán egy kissé túlzsúfolt) előadássorozat mellett a résztvevők a főpolgármesteri hivatal jóvoltából egy délutáni hajóúton a budapesti Duna-szakasz mérnöki létesítményeivel ismerkedhettek meg. Egésznapos kirándulás keretében Bajára és a Gemenci-erdőbe látogatott a Konferencia. A Meteorológiai Világszervezet szűkkörű tanácskozást szervezett a Konferenciához kapcsolódóan a dunai hidrológiai előrejelzési rendszer koordinált fejlesztéséről. Ugyancsak konzultációra került sor a Duna menti országok árvízi adatcseréjével kapcsolatban is, illetve a Konferenciát követően az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programja keretében a dunai országok között folytatott együttműködés felelősei tanácskoztak. A következő, XVIII. Konferenciára 1996. augusztus 26-30. kö/ött Grazban kerül majd sor. Remélhetőleg a sorozat még tovább is folytatódik, de figyelembe véve az újdonsült dunai államok nagy számát, negyedik alkalommal már csak egy emberöltőnyi időszakkal később kerülhet sor újabb magyarországi összejövetelre. Némi szerénytelenséggel elmondható: ez a Konferencia így történelmi időléptékkel vissza- és előretekintve is mind a szakmai kívánalmakat, mind a lebonyolítást is tekintve jó példával szolgált. Feltétlenül meg kell említeni, liogy a Konferencia megrendezése nem lett volna lehetséges olyan nagylelkű támogatók nélkül, akik megértve az esemény fontosságát, szellemi és anyagi támogatással jániltak mind a szervezéshez, mind a lebonyolításhoz egyaránt. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, a Magyar UNESCO Bizottság, Budapest Főpolgármestere, a Nemzetközi Tudományos Alapítvány, az UNESCO, a Meteorológiai VHágszen'ezet (WMO), az Európai Közösség Országai Bizottságának Dunai Koordinációs Egysége és a Magyar Tudományos Akadémia kisebb-nagyobb mértékben segítette a szervezőket: a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Részvénytársaságot (V1TUK1) és a Pollack Mihály Műszaki Főiskola Vízgazdálkodási Intézetét. IRODALOM Bálint G.: A Duna menti országok XIV. Hidrológiai Előrejelzési konferenciája. Vízügyi Közlemények 1989. 1. füzet. Bartha P.: A Duna menti országok IX. Hidrológiai Előrejelzési konferenciája. Vízügyi Közlemények 1978. 1. füzet. Bartha P.: A Duna menti országok X. 1 lidrológiai Előrejelzési konferenciája. Vízügyi Közlemények 1980. 3. füzet. Bartha P.: A Duna menti országok XII. Hidrológiai Előrejelzési konferenciája. Vízügyi Közlemények 1987. 2. füzet. Bartha P.-Bálint G.: A Duna menti országok XI. Hidrológiai Előrejelzési konferenciája. Vízügyi Közlemények 1985. 1. füzet. Bartha P.-Szöllősi-Nagy A.: A Duna menti országok XI. I lidrológiai Előrejelzési konferenciája. Vízügyi Közlemények 1983. 2. füzet. Goda L.-Lászlóffy W.: A hidrológiai előrejelzések fejlődése a harmadik hidrológiai előrejelzési konferencia ajánlásainak tükrében. Hidrológiai Közlöny 1966/5. Goda L.-Lászlóffy W.: A dunai országok negyedik hidrológiai előrejelzési konferenciája. 1 lidrológiai Közlöny 1968/1.