Vízügyi Közlemények, 1993 (75. évfolyam)

3. füzet - Sickert, Eberhard-Bartha István-Mucsy György: Hamburg szennyvíztisztításának kiépítése

272 Sickerl, E., Bartha I

. és Mucsy Gy Magyarországi vonatkozásában a szennyvíziszap mezőgazdasági célú felhasználásánál a nehézfémek határértékeit szintén feltüntettük (III. táblázat). A hamburgi kormányzat már jelenleg is foglalkozik az 1998-ra érvényes szennyvíz határértékkel, holott még ezekre érvényes rendelkezést nem adtak ki. Céljuk az, hogy az Európai Közösségre érvényes határértékeket minden komponensre minél hamarább eléljék, nemcsak Hamburgban, ahol ehhez közel állnak, hanem az egész Német Szövetségi Köztársaságban. Magyarországon is minél előbb meg kell ismernünk az Európai Közösség vízellátási és szennyvíztisztítási normáit, hogy a folyamatban levő tervezéseknél ezekre kellő figyelemmel lehessünk. A foszfor eltávolítása a szennyvízkezelés fontos kérdése és az iszapkezelésre is kihat, így azt súlypontinak tekintik. A nyers szennyvíz foszfortartalma a foszfátmentes mosószerek alkalmazásával az utóbbi időben lényegesen csökkent. A foszformentesítést minden telepen kémiai és nem biológiai úton hajtják végre, vasszulfát adagolással. Hamburgban a város területén levő szennyvíztisztító telepeken keletkező különféle szennyvíziszapokat a Köhl-Brandhöft nagy telepre szivattyúzzák át és ott mezofil anaerob iszapkezelésnek vetik alá. A kirothadt iszap víztelenítés utáni elhelyezésének kérdésében a mezőgazdasági elhelyezésre vonatkozó korlátozó jellegű nehézfémsó határértékek, valamint a mezőgazdasági egységek egyre gyakoribb elzárkózó magatartása miatt, - kénytelenek az iszap télfogatát nagyfokú víztelenítéssel, majd elégetéssel annyira csökkenteni, hogy az így megmaradó hamuy azután deponálható legyen. Tanulságos Hamburg és környezetéből összegyűlő és kezelendő szennyvíz menynyiségi és minőségi összetételének változása (4. ábra). Érdekesség, hogy a háztartásokból származó 1 főre eső szennyvíz-kibocsátás a minden lakásba beszerelt vízóra hatása következtében 0,14 m

3 n~'d

_

1-re csökkent. (A budapesti tervezéseknél számunkra 0,25-0,30 m

3 rr'd"

1 az ajánlott mennyiség.) A hamburgi szennyvízmennyiség csökkenéséhez hozzájárul még az ivóvíz ára is, ami az NSZK-ban 3,0 DM/m

3 (168 Ft/m

3), a szennyvíz-elvezetés és -kezelés ára pedig 4,5 DM/m

3 (252 Ft/m

3). A hazai viszonyokkal való összehasonlítás rendkívül nehéz. Ha a 7,50 DM/m

3 össz-vízárat arányba állítjuk a gépkocsi-benzin 1,50 DM literenkénti árral, akkor ebből az látható, hogy 1 m

3 víz elfogyasztása + elvezetése + megtisztítása 5 liter benzin ottani ái-ának felel meg. Ez a benzinmennyiség jelenleg 300^500 Ft-ot tenne ki. Ebből látható, hogy a kereseti, szociális stb. viszonyokat nem tekintve - a víz ára nálunk olyan alacsony, hogy abból a nagyhatásfokú tisztítást megvalósítani nem lehet. A Hamburg városi központ és a többi közepes szennyvíztisztító telep megvalósítása összegezett költségeinek alakulását az 5. ábra mutatja. Az ábrán csak a telepek folyamatos fejlesztésének költségkihatásait tüntettük fel, amihez 1991 után a kezelt iszapok víztelenítő és szárító (égető) berendezéseinek költségeit kell még beruházási igényként figyelembe venni. A szennyvíztelepek áramfogyasztását az 1960-95. évek közötti időszakra a 6. ábrán láthatjuk. Az ábra azért is igen tanulságos, mert jól mutatja, hogy nemcsak a szennyvíztelepek számának növekedése következtében nőhet az energiafogyasztás, hanem azt a telepeken a technológiai követelményeket kielégítő újabb berendezések is növelik és így az üzemelési költségeket is. Sajnos ezzel nálunk a tervezés mindez ideig nem igen számolt. A hamburgi üzemelő telepek a lakosegyenérték terhelés függvényében mutatkozó fajlagos évi költségeinek alakulása (beruházási tőke-amortizáció és üzemköltség)