Vízügyi Közlemények, 1992 (74. évfolyam)
4. füzet - Csermák Béla: A vízkészlet-gazdálkodás fejlesztése Magyarországon Sajó Elemértől napjainkig
356 Csermák Béla lepüléseken élő népesség aránya 51%. A szennyvizek elvezetésének és tisztításának a képe igen kritikus: a csatornahálózat egy része elöregedett, a tisztítótelepek túlterheltek (vagy nincsenek). Az ipari vízgazdálkodás - nem újkeletű - célkitűzése a frissvízigény csökkentése és a szennyezőanyagok minél nagyobb mérvű visszatartása, újrahasznosítása. Ebből főleg a szennyvíztisztítás terén van sok kívánnivaló (pl. bőripar, vegyipar, felületkezelő-ipar stb.). A hiányosságok folytán a települések alatt a talaj olyan mértékben elszennyeződött ill. szennyeződik, hogy a talajvíz használhatósága a minimálisra korlátozódik, sőt a mélyebben fekvő ill. távolabbi vízbázisok is veszélyeztetett helyzetbe kerülnek. A hazai öntözés jelentős részének kiegészítő (tulajdonképpen: kárelhárító) jellege van. Az öntözés még ott sem épült be mindenütt szervesen az agrotechnikába, ahol szükségszerű lett volna. Az öntözésre berendezett területek 1970-ig történő túlméretezett dinamikus fejlődése megállt, az elavulás miatt a terület folyamatosan csökkent. Kedvezőtlenül alakultak a kihasználási mutatók és az öntözés intenzitása sincs a kívánatos szinten. Az öntöző- és a halastó vízellátás zömét biztosító főművek nincsenek kihasználva, így kapacitásuk számottevő fejlesztést tennének lehetővé. 3.2.2. Egyéb kiemelt kérdések. A mederben hagyandó víz a mértékadó felszíni vízkészletnek az a része, amelyet a vízfolyás vizsgált szakaszán - közegészségügyi, környezetvédelmi okokból nem szabad a mederből kiemelni (élővízforgalom biztosítása), vagy - egyéb okokból (rekreáció, esztétikai, minimális vízszint - hajózás, vízkivételi mű - az alsóbb szakaszokon jelentkező vízigények, mederfenntartás) célszerű - megfelelő mérlegelés, gazdasági számítás után - a mederben visszahagyni. Az élővízforgalomhoz fűződő érdekeket úgy is szokták hangsúlyozni, hogy azokat nem igényként, hanem készletcsökkentő tényezőként veszik számításba, míg az egyéb igények elbírálása általában a vízkivételekkel járó vízhasználatokéhoz hasonló módon történik. A környezetvédelmi, közegészségügyi vízigény szerepének fontossága mind szélesebb körben vált ismertté, nemcsak a saját készlettel rendelkező vízfolyások, hanem a különféle csatornák, holtágak, szikes tavak stb. esetében is. Ez utóbbiak igénye nem biztosítható a saját készletükből, hanem más vízbázisból átvezetéssel oldható meg. (Erre egyébként a saját készlettel rendelkező vízfolyások esetében is szükség lehet.) A mederben hagyandó víz számszerű értékének meghatározása a vízfolyás (holtág stb.) természeti adottságai, társadalmi-gazdasági szerepe és a mindenkori szennyezettség függvényében történhet. Az Országos Vízgazdálkodási Kerettervben (1954) a következőket rögzítették: „A tisztított szennyvizek kellő hígítása, a vízfolyás élővíz jellegének megőrzése és a továbib vízhasznosítások érdeke felveti csatornázott vagy vízkivételekkel erősen terhelt folyóinkon a mederben hagyandó minimális élővízforgalom kérdését". A csatornázott Tiszán pl. - becslések alapján - 50 m 3 s 1 élővízforgalmat tartottak szükségesnek. (Ez a Tisza tokaji legkisebb hozamának, és a szegedi legkisebb hozama 70%-ának felel meg.)
