Vízügyi Közlemények, 1992 (74. évfolyam)

4. füzet - Csermák Béla: A vízkészlet-gazdálkodás fejlesztése Magyarországon Sajó Elemértől napjainkig

A vízkészlet-gazdálkodás fejlesztése Magyarországon ... 357 A hazai és a külföldi szakértők véleményei nem egységesek. Sokan a vízfolyások szennyezettségére (mint realitásra) hivatkozva az élővízhozam növelését, mások a szennyezés - és ennek következtében - az élővízhozam csökkentését javasolják. Az Országos Vízgazdálkodási Kerettervben (OVK 1956) élővízként a havi legkisebb vízhozam 75%-ával számoltak. A havonként változó értékű élővízzel való számítás nem terjedt el, hanem egy hosszabb időszakban észlelt legkisebb hozam 75-100%-ával, vagy a közepes kisvízi hozam 50-75%-ával számolnak (Kovács 1983). Újabban - itthon és külföldön egyaránt - az a felfogás uralkodik, hogy vízfolyásonként, sőt vízfolyás-szakaszonként és időszakonként egyedileg kell a helyismerettel és gyakorlattal rendelkező szakembereknek az élővíz értékét felvenni, - tudva azt, hogy lehetetlen olyan értéket találni, amelyet megdönthetetlen érvekkel lehetne alátámasztani (Starosolszky 1987). A vízigények kielégítésének tökéletes biztosítása mind gyakrabban járt olyan nehézségekkel, hogy leküzdésük nem látszott gazdaságosnak. Mind mennyiségileg, mind minőségileg meg kellett határozni a minimálisan elfogadható igényeket, a menynyiségi hiánytűrés, a minőségi hiányosságtűrés ajánlott értékeit. A vízigény-kielégítés biztosítottsági mértékének igen nagy hatása van a vízkészlet-gazdálkodás műszaki és gazdasági paramétereire; jelentéktelennek látszó biztosítottsági-változtatás hatására a vízigény, a tározandó vízmennyiség a kétszeresére-háromszorosára nőhet. Megállapításához két módszert használnak (Csermák 1968): - a tapasztalatokon alapuló irányértékek alkalmazását, és/vagy - gazdasági optimum számítását (amely bonyolultsága ellenére is csak a gazdasági hatások becslését teszi lehetővé). A vízbiztosítottság mértékét három módon szokták kifejezni: - gyakorisági biztosítottsággal (P

F), amelyen a zavartalan vízigény-kielégítésű évek és a vizsgált összes évek számának viszonyát értjük; - tartóssági biztosítottsággal (P

D) amely a zavartalan vízszolgáltatású időszakok tartamai összegének és a vizsgált teljes időtartam viszonya. - vízmennyiségi biztosítottsággal (P

v), amely a számítási időszakban ténylegesen kiszolgáltatott és az igényelt vízmennyiség közötti arány. A nemzetgazdaság fejlesztésének tervezéséhez szükség van a vízigények várható alakulásának az ismeretére (Dávid 1980). A rövid (1-5 éves) időelőnyű előrejelzések az ismert társadalmi gazdasági célokhoz tartoznak. A közepesen hosszú (5-10 éves) előrejelzések a nemzetgazdaság legfontosabb műszaki-gazdasági-társadalmi fejlesztési koncepcióra támaszkodnak. A hosszú (10-30 éves) időelőnyű előrejelzések módszerei - a trend extrapolációk, - az interjú módszerek, - a modellező (történelmi, földrajzi, gazdasági analógiák stb.) módszerek. A számítások alapját képező múltbeli bázisidőszak körülményeinek az 1970-es évek második felétől bekövetkezett gyökeres változásai a régebben alkalmazott módszerek használhatóságát, alkalmazhatósági körét rendkívüli mértékben lecsökkentette. A korszakváltás okozta meglepetések szemléltetésére szolgáljon a vízigények előrejelzésére 1970-ben készült grafikon (2. ábra). Az igények növekedési ütemét a nemzeti jövedelem és a népgazdasági ágak fejlesztési tervei alapján (sőt, azokat mérsékel-