Vízügyi Közlemények, 1992 (74. évfolyam)
3. füzet - Pálfai Imre: Az 1940-42. évi katasztrofális belvízjárás emlékezete (Szászhelyi Pál és Papp Ferenc hozzászólásával)
264 Hozzászólás SZÁSZHELYI PÁL hozzászólása Az 1940-42. évi rendkívüli belvizes időszak átélő szemtanújaként szólok hozzá - kizárólag saját emlékeim és tapasztalataim alapján - Pálfai cikkéhez, nem ellentmondásként, hanem kiegészítésként. Bevezetésként kiemelem a címben szereplő „katasztrofális" jelzőt. A kérdéses belvízjárás ilyen jellemzését alátámasztják a következők: - a belvízjárás időtartama; - a belvíz területi kiterjedése; - a belvíz kezelhetősége, illetve kezelhetetlensége. Ezeket röviden jellemezve: -A belvízjárás időtartamát tekintve: az 1940-42. évekre, az akkori fokozatos országgyarapodás területét is nézve, három egymást követő évre terjedt ki. Ezt megelőző és azt követő évek átlagát, valamint az őszi-téli és nyári csapadékviszonyokat tekintve, ez az időtartam legfeljebb l-l 1/2 évet tett ki. - Területi kiterjedés: még nagyobb lenne, ha az akkori ország területét és e megnagyobbodott területen való elöntéseket is figyelembe vennénk. így Pálfai cikkében szereplő 5000, 4000 és 6000 km 2-rel szemben a becslések szerint az akkori ország területén 5800, 11 600 és 13 400 km 2 területre terjedt ki elöntés az egyes 1940, 41 és 42-es esztendőkben. Ezek az adatok önmagukban is igazolják a katasztrofális méreteket és az anyagi károkat. Ezekkel szemben előzőleg és utána is 1700-3000 km 2 közötti elöntéseket tekintették közepes mértékű belvízjárásnak. - A belvízjárás kezelhetősége, illetve kezelhetetlenségének kérdését abban látom, hogy a sajátos hazai belvízképződési és gyakorlati kezeléstől eltérően 1940-42 között az első vízzáró réteg felett több éven át képződött és felhalmozódott talajvíz feltört a felszínre és egyesült a felszínen képződött hagyományos belvizekkel (az ott lehullott és megmaradt csapadékvizekkel). Ez az együttes hatás országosan is érvényesült, tehát messze meghaladta az ismert és kiépített belvízöblözetek határát, vízszállítóképességét és kezelhetőségét. Országosan - észak-déli főirányban - lassan levonuló „árhullám" képződött, amit akkoriban a közvetlen érdekelt helybéliek igen találóan „földárjá"-nak neveztek - ez a nagymennyiségű belvíz már kezelhetetlen volt. Az 1940-42. évi katasztrofális belvízjárás néhány jellemzőjének kiemelése után rátérek a személyes élményekre, mérnöki tapasztalatokra és akkori működésre. 1940. elején szereltem le kétéves katonai szolgálatomból. Leszerelésem után az Országos Öntözésügyi Hivatal elnöke 1941. január havában a Közép-Tisza vidéki Ármentesítő Társulat karcagi kirendeltségéhez helyezett a társulati, öntözési és állami vízügyi közös érdekű lecsapolási belvízlevezetési problémák megoldására. Gyakorlatilag ezen dolgoztam 1941. július 15-ig többedmagammal. A belvíz hatásával először itt, karcagi kirendelésem során találkoztam. A Nagykunság Tiszafüred-Tiszaörvény, illetve Kenderes-Kisújszállás térségben az ún. „fennsíki" rész jobb belvízlevezetési és lecsapolási lehetőségeivel kapcsolatos munSzászhelyi Pál oki. mérnök, az Országos Vízügyi Főigazgatóság nyugalmazott főosztályvezetője.