Vízügyi Közlemények, 1992 (74. évfolyam)

3. füzet - Pálfai Imre: Az 1940-42. évi katasztrofális belvízjárás emlékezete (Szászhelyi Pál és Papp Ferenc hozzászólásával)

Hozzászólás 265 kákkal foglalkoztam. Itt hosszú évekre visszamenőleg a legöregebb emberek sem emlékeztek ilyen vízborításra. Ez is magyarázza, hogy a terület rosszul volt ellátva levezető csatornákkal. Most azonban a „földárja" feltört és összefüggő vízborítások képződtek. Ezért elsődleges feladatom volt - a társulattal együttműködve - olyan belvízlevezető főcsatorna tervezése és létesítése, amelyik a fennsíki elöntések vizét a Hortobágy-Berettyóba vezeti. Ennek megvalósítását az is sürgette, hogy kb. 11,4 km

2 rizstelep is volt a térségben, melyek időbeni lecsapolását is biztosítani kellett. A főcsatorna, műtárgyaival együtt áthelyezése után megépült és ma is működik. A másik személyes találkozásom és vizesmérnöki tevékenységem már nem civil, hanem katonai vonatkozású volt. A repülőtérépítő árkász zászlóalj 1. sz. századához hívtak be 1943 áprilisában mérnökzászlósi minőségben. Első feladatként Zomborban egy közlegelő területén kellett katonai célú, ideiglenes jellegű repülőteret kialakítani. A viszonylag magasabb fennsíki és vízválasztó területeken gondoskodnom kellett a terület víztelenítéséről. Itt is azt észleltem, hogy az első vízadó réteg felett a talaj telítettsége folytán a feltörő vizek a felszínre kerültek, még ha nem is teljes zárt borítással, mert itt egyes magasabb, egészen kis területek szárazon maradtak. Természetesen itt is érvényesült a belvizek és a „földárja" együttes hatása. (Egyébként a lakosok legöregebbje ugyan úgy nem emlékezett, hogy ezeken a helyeken valaha is vízborítás lett volna.) Zombortól nem messze, a bezdáni Duna-Tisza-csatorna ún. Bácskai Nagycsatorna mentén hasonló vízborítottságú viszonyok voltak, mint amit Zombor mellett találtunk. Vagyis az 1941-ben visszakerült délvidéki Duna-Tisza közi elöntések igazolják, hogy a megnagyobbodott ország területén a belvízi elöntések lényegesen nagyobbak voltak. 1942-ben még a kecskeméti katonai állandó repülőtér keleti szélén képződött felszíni vizek levezetéséről kellett gondoskodnom, ami egy gyors csatornaépítéssel volt megoldható. Az itteni viszonyok a Duna-Tisza közi dombhát ellenére hasonlóak voltak a Délvidéken tapasztaltakhoz. Átmenetileg itt is érvényesült a kettős hatás (a földárja és a belvíz). Befejezésül és zárógondolatként utalok az akkori tartós, katasztrofális belvízzel kapcsolatban kialakult közvéleményre. A megnyilvánulások közel sem voltak olyan kiterjedtek és széleskörűek, mint mondjuk ma lenne, mert véleményem szerint az ország figyelme a belvízkatasztrófa helyett inkább a háborús eseményekre irányult. Viszont egyértelműen megállapítható, hogy az ország nem volt felkészülve a belvíz gyors elhárítására. * • *