Vízügyi Közlemények, 1992 (74. évfolyam)

1. füzet - Fejér László-Koltay József: Gróf Széchenyi Istvánra emlékezve: A vízgazdálkodási társulatok múltja és jelene (I. rész)

18 Fejér L. és Koltay J. 3. ábra. Lapis András Széchenyi-érme Fig. 3. The SzéchenyiMedal of András Lapis Bild 3. Die Széchenyi-Medaille des Bildhauers András Lapis Fig. 3. Médaille de Széchenyi du Lapis András Az adott politikai helyzetben a kormány és az ellenzék között egyensúlyozva az erőket az országépítés szolgálatába állítva Széchenyi történelmi szerepet vállalt. A kormányzatnak bebizonyította, hogy a renitensnek tartott megyei birtokosok egyesült erővel nagy feladatokat is el tudnak végezni, másrészt az ország népeinek példát állított, hogy összefogással igenis előbbre lehet jutni, van értelme a kölcsönös érdekek alapján álló közös erőfeszítésnek (3. ábra). Széchenyi Tisza-völgy fejlesztési elképzeléseinek vezérfonala volt, hogy a Tisza és mellékfolyóinak szabályozása, valamint a völgy ármentesítése az egész vízgyűjtőre kiterjedő műszaki feladat lesz, amelyet a lecsapolásnak és az öntözésnek kell kiegészítenie. Mindezt azonban alapvetően a gazdasági megfontolásnak kell alátámasztania. A kor, amelyben a Tisza-szabályozás ügye végre elmozdulhatott a holtpontról, a feudális gazdasági rendszer kifáradásának és a kapitalizmus kezdő lépéseinek kora volt. Az egymás mellett létező feudális és tőkés termelési viszonyok természetes ellentmondásaiból születő feszültségek rányomták bélyegüket erre a vállalkozásra is. A kor szintjének megfelelő optimális műszaki elgondolások a kivitelezés során nemegyszer csorbát szenvedtek, s nagyon gyakran egyedüli kritériumként a megoldás olcsóságát vették figyelembe. A viszonyokat ismerve, mindez nem is lehetett másként. A több, mint fél évszázadon át tartó munkálatokat végigkísérte az állandó pénzhiány, ami a vállalkozást alapvetően megkülönböztette a hasonló célú olasz, német, francia vagy éppen holland folyószabályozásoktól. Az egész XIX. századi ármentesítésre jellemző volt, hogy azokat nem egy tőkeerős mezőgazdaság hajtotta végre termőterületeinek védelme, vagy a termelésének intenzívebbé tételének érdekében, hanem éppen ezektől a munkáktól várták a hazai mezőgazdasági tőkefelhalmozás megerősödését, nagyobb ütemű fejlődését (Károlyi 1960). A szabadságharc bukása után az önkényuralom éveiben a Tiszavölgyi Társulatot feloszlatták, de a szabályozási munkák több-kevesebb következetességgel állami feladatként folytatódtak. A munkák felügyeletét egy központi bizottság, az építést pedig 3. A társulatok fejlődése az első világháborúig