Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)
3-4. füzet - Szesztay Károly: Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási és hidrológiai vonatkozásai
Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási és hidrológiai vonatkozásai 259 9. ábra. Adott növény által elfoglalható terület a vízellátottság és a tápanyagkészlet koordinátái szerint (Graetz et al. 1988) Fig. 9. Area that can be occupied by a given plant specie in function of water supply and available nutrient resources Bild 9. Die von einer gegebenen Pflanzenart besetzbare Gebietsfläche nach Koordinaten des Wasserversorgungsgrades und des Nährstoffvorrats A változások ütemét számos helyi tényező, elsősorban az élettér és élővilág folyamataiban felhasznált sugárzási (hőháztartási) energia nagysága szabja meg. Nagyságrendi tájékozódásként a növényborítottság (A/ 0) rövid időtávú egyensúlyi helyzete többnyire az évszaktól a néhány évesig terjedő átlagokhoz igazodik. A növény állományok szerkezeti és fajtabeli összetételét jellemző vízfelhasználási mutató (k v o) közepes időtávú egyensúlya főként a néhány évestől a néhány évtizedig terjedő átlagokat követi. Végül, a növény állománynak a talaj szerkezeti átalakításában játszott szerepét is magában foglaló (6. ábra) hosszú időtávlatú teljes tájökológiai egyensúly kialakulásához néhány évtizedestől, néhány évszázadosig terjedhető átmeneti időszakokra van szükség. A néhány évtizedes, de főként a néhány évszázados időszakok hossza már jóval túlhaladja az eddigi természetes (és viszonylag lassú) éghajlatváltozások időléptékét is, nagyon valószínű, hogy - különösen a hideg és a mérsékelt éghajlatú övezetben a növényzeti és tájökológiai állapot lényegileg sohasem jut el a hosszú időtávlatú („klimax") egyensúlyig. Ugyanakkor a gyors ritmusú ökológiai rendszerekben - például a trópusi eső-erdők esetében - a klimax állapot viszonylag gyorsan kialakul és tartósan meg is marad. A növényzeti és tájökológiai folyamatok nyomon követését, vagy előrejelzését tovább nehezíti, hogy az egyensúly eltolódások sohasem egyirányú monoton változások összegeként, hanem - a szárazföldi és vízi élővilágra általánosságban is jellemző - váltakozó irányú és ütemű ingadozások dinamikus egyensúlyának eredőjeként valósulnak meg ( Holling 1986). Az így kialakuló ciklusokban többnyire négy fejlődési szakasz ismétlődését lehet felismerni (10. ábra): - A kreatív pusztulás szakasza, amelyet az életteret, vagy az élővilágot érő külső események (erdőtűz, viharok, rendkívüli szárazságok, árvizek, betegségek, kártevők tömeges megjelenése, stb.) vagy a természetes elöregedés vált ki. Ez a szakasz távolítja el az egyensúly váltást akadályozni igyekvő biogeokémiai korlátokat és nyit utat a változóban levő tényezők érvényesülésére. - Az élettér megújulási szakaszban kerül sor a mindenkori élettér tényezőknek (energia, tápanyagok, vízellátottság, stb.) és a pusztulási szakaszt átvészelő készleteknek legjobban megfelelő ökológiai szerkezet alapjainak kialakulására. - A megújulási szakaszt követi az élettér kihasználás viszonylag gyors és véletlenszerű tényezőktől jelentősen befolyásolt szakasza, amelyben a gyors terjeszkedésre és szaporodásra legalkalmasabb (ú.n. „r" stratégiájú) élő szervezetek dominálnak. A vizellatottsag merte ke
