Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)

3-4. füzet - Kozák Miklós: Széchenyi és Vásárhelyi, mint a második magyar honfoglalás vezéregyéniségei

Széchenyi és Vásárhelyi, mint a második magyar honfoglalás vezéregyéniségei 227 területének zöme akkor végtelen mocsarakkal borított, vízjárta, ősállapotú táj volt, Széchenyi szavaival élve: „a folyók és az általuk okozott mocsarak és kiöntések rendezésében" sokkal többet láttak. Az árvizek megfékezését, a vízszabályozás megoldását az ország gazdasági fejlődése, kulturális felemelkedése legfőbb előfeltételének tekintették. VízszabályozásTÓ\ és nem a vizek tétlen nézegetéséről beszélt Széchenyi. Az ország vérkeringését adó közút- és vasúthálózat kiépítésének is előfeltétele volt a Tisza-völgy szabályozása. Közlekedés nélkül nincs élet; és közlekedés nem lehetett a Kárpát-medence elfajult vízrendszerének szabályozása nélkül. Az eltelt másfél évszázad története egyértelműen őket igazolta. Alapgondolatuk az volt, hogy nemcsak a Tisza szabályozását, hanem a folyó mentén elterülő országrész természeti viszonyainak átalakítását is meg kell oldani. Ez, a Tisza zabolátlan mellékfolyóinak rendezését is jelentette. Széchenyi és Vásárhelyi terve fogalmazza meg először, hogy a hajózási célú folyamszabályozással egybefüggő vízrendezés elsődleges célja a „földmentés", új termőföldek visszahódítása a vadvizektől, azaz: a természet féktelen erőitől egy országrésznek, a Nagy-Alföldnek nem a visszahódítása, hanem a megteremtése. A Tisza árvizei akkor hazánk területének mintegy 1/3-át sújtották A Tisza szabályozás főbb számait minden magyarnak egyszeregyként illene tudni: A 2700 km hosszú árvédelmi töltés és 101 kanyarátvágás révén a folyó 1200 km hossza 427 km-rel lett rövidebb. A töltések (3 millió hold, 1,8 millió ha) 18000 km

2 felbecsülhetetlen értékű termőföldet hódítottak vissza az árvizektől. így lett Széchenyi és Vásárhelyi a nagy magyar Alföld szülőatyja. És ez a termőföld - ha vigyázunk rá - örökértékűi Ekkora területnek évi terméshozama kb. 6-8 millió tonna gabona. Csaknem ennyi olaj, de amíg az olajkutak gyorsan kimerülnek, addig a termőföld örökértékű. Széchenyi és Vásárhelyi féle tervvel valósult meg egy országrész visszahódítása az árvizektől. Ma ezeken a területeken óriási értékű nemzeti vagyon, városok, falvak, gyárak, termőterületek, utak, vasutak, üzemek, gazdaságok, olaj- és gázmezők, és távvezetékek találnak oltalmat a mintaszerűen üzemelő árvíz- és belvízvédelmi rendszerektől. Közel 3 millió magyar él e térségben. Ezért is nevezhetjük e nagyszabású terv megvalósítását második honfoglalásnak, Széchenyit és Vásárhelyit pedig második Árpádnak, azaz honfoglalóknak. Csak egy pillantás a térképre és azonnal meggyőződhetünk a Tisza-szabályozás felbecsülhetetlen nemzeti értékéről. Ha ez ennyire meggyőző vajon miért kell ezt mégis hangsúlyozni? Azért, mert Széchenyi kora és különösen korunk sem mentes a gáncsoskodóktól, a pillanatnyi politikai érdekhajhászoktól, a popularistáktól. A popularisták minden korban a legveszedelmesebbek, mert ők mindent támadnak, amihez nem értenek, de amiből maguknak politikai tőkét csinálhatnak. Nem árt erre felfigyelni! Szinte a múlt kísértete rémlik fel Széchenyi következő idézetéből (melyből ma is sokan okulhatnának): „ Vízszabályozásban alig van magyar... ki magát competensnek ne hinné... ". „Vajon hány fórumon becsmérelték már a Tisza szabályozását, mellyel a vizesek tönkre tették az egész Alföldet..." És történt mindez nem is régen a magyar parlamentben. És ami még ennél is sajnálatosabb „tudósok" jelenlétében, reakció nélkül. Pedig már Voltaire megmondta: „...a rágalmakat elhallgattatni kötelesség". Ebben az MTA-nak kellene elsősorban élen járnia! Széchenyi és Vásárhelyi elképzelésének későbbi lecsapódása a Körösök és a Tisza lépcsőzése, ill. szabályozása is, ami szintén laikusok bírálatának tárgyát képezi.