Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)

3-4. füzet - Mosonyi Emil: Vásárhelyi Pál, Széchenyi István vízgazdálkodási terveinek megvalósítása

212 Mosonyi Emil A létesített átvágások száma 112, s ezekkel a folyó hosszát 453 km-rel rövidítették meg. A Vásárhelyi-féle Tisza-szabályozási terven alapuló és több évtized alatt megépített árvédelmi gátak a Tiszántúl mai területének kereken 61 százalékát mentesítik az időnként jelentkező árvizektől, amelyek korábban egészségtelen mocsárrá változtatták hónapokon keresztül a tiszai tájat. Sok téves megállapítás csúszott be, már a korábbi írásokba is, a Vásárhelyi-féle terv megvalósításával kapcsolatban, amelyek közül a leglényegesebbeket e helyen tisztáznunk kell. A tévedések zöme a köré a helytelen beállítás köré csoportosul, hogy Vásárhelyi Pál terve ellentétben van Paleocapa Péter akkori velencei építési főigazgató, a Pó folyó nagy hírű szabályozója, véleményével, akit szakértőnek hívtak meg a Tisza-szabályozáshoz. Szerencsétlen módon azt írták egyesek Paleocapa javára, hogy Vásárhelyivel szemben az egész Tiszára készített tervet, s mindezt azért, mert Vásárhelyi második terve nem került ismertetésre. Sőt még olyat is lehet olvasni, hogy Vásárhelyit azért érte szívszélhűdés, mert Paleocapa terveit hozták fel ellene, s az e feletti izgalom okozta szívrohamát. Pedig Paleocapa csak Vásárhelyi halála után jött Magyarországra szakértői véleményt adni. (Amikor e sorokat írom, nem tudom azt a véleményemet visszatartani, amiben több mint fél-évszázados mérnöki tevékenységem során folytatott vitákból csak megerősödtem, hogy a rosszindulatú tudatlanok aljasságának nincs határa.) Vásárhelyi második tervének és Paleocapa szakvéleményének gondos összehasonlításából éppen az derül ki, hogy a leglényegesebb kérdésekben állásfoglalásuk megegyezett, s végeredményképpen egy-két részletet nem tekintve, Paleocapa Péter, a neves nemzetközi vízügyi szaktekintély helyesnek ítélte meg Vásárhelyi tervét. Ha ez az előadásom nyomtatásban is megjelenik, az a kívánságom, hogy az olvasó ebben nem csak Széchenyi István és Vásárhelyi Pál, a magyar vízgazdálkodás fejlesztése érdekében kifejtett felbecsülhetetlen jelentőségű úttörő tevékenységének méltatását lássa, hanem egy vádiratnak is, egy vádiratnak azok ellen, akik minden rendszerváltozásban törvényszerűen feltűnnek, hogy a zavarosban halásszanak; vádiratnak azok ellen, akik nemcsak a gazdasági életben, hanem a tudomány, művészet és technológia számos területén, tudatlanságból származó gátlástalan vakmerőséggel, feltűnési vágyból, vagy 180-fokos pálfordulásuk takargatása céljából, a gáncsoskodás és rágalmazás semmiféle eszközétől sem riadnak vissza. Az árvízvédelmi és lecsapolási munkálatok kezdeményezői és végrehajtói, így Széchenyi István és Vásárhelyi Pál és utódaik környezetvédők voltak, csupán azzal a kiegészítéssel, hogy ezt a „titulust" egy évszázaddal elkésve vezették be. Ne felejtsük el, hogy az ember védelme is környezetvédelem! Meggyőződésem szerint, a tudomány, a művészet és a technológia bármely területén létrejött, a nemzet javát és boldogulását összhatásukban előmozdító, sőt egyes esetekben hosszú távlatra sorsdöntő kihatású művek alkotóinak érdemeit egy jottányit sem csorbíthatja az a körülmény, hogy a tudomány későbbi eredményei, a művészet újabb felismerései alapján, vagy éppen a közvéleménynek sokszor játékosan változó szemlélete szerint ezeket a műveket ma már nem lehet tökéleteseknek tekinteni. De ezzel szemben nem különös érdem az, ha valaki, a jelen fejlődést ajándékba kapva, álszent tudálékossággal kritikát gyakorol olymódon, hogy a múltba visszapillantva tökéletesebb megoldást tud „tervezni a jelenre".