Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)
3-4. füzet - Mosonyi Emil: Vásárhelyi Pál, Széchenyi István vízgazdálkodási terveinek megvalósítása
Vásárhelyi Pál, Széchenyi István vízgazdálkodási ter\'einek megvalósítója 211 a korábbi szakírók. Csupán a „Tisza hajdan és most" c. kiadvány idéz egyes fejezeteket belőle. E teljes Tisza-szabályozási tervnek egykorú másolati példányát Ihrig Dénes és Károlyi Zsigmond bocsátották rendelkezésemre 1955-ben. Erről a tervről az első és egyben az egyetlen teljes ismertetést Botár Imre adta a MTA-hoz benyújtott és pályadíjat nyert dolgozatában. 1955. évben végzett kutatásaim alapján, néhány fontos adatra és szempontra felhívom a figyelmet, hogy tisztázhassunk néhány korábban elterjedt félreértést Vásárhelyi Pál második tervével kapcsolatban. - Az első megállapításunk az, hogy ez valóban egy teljes Tisza-szabályozási terv, mert a folyó torkolatáig terjedően foglalja össze a teendőket. - A terv nem vázlatos javaslat, ahogyan azt helyenként nevezték, hanem olyan bőséges adatanyagot tartalmaz, hogy kivitelre közvetlenül alkalmas volt. Leghelyesebb, ha itt Herrich Károlynak, а Tisza-szabályozás végrehajtójának, szavait idézzük: „Vásárhelyi oly gazdag anyagot mutatott be, minőt eddig soha egy folyóról mérnök előmutatni nem bírt! (De csak úgy volt képest ezt előállítani, hogy ezen terv dús adathalmaza mintegy 35-40 mérnök, ily természetű munkában jártas jeles szakember hosszú évek során tartott működésének eredménye.)" - A javasolt töltésekkel 2,8 millió magyar hold, ősi árterület mentesítését kívánta elérni. - A terv-leíráshoz mellékelt térkép 101 átvágást tüntet fel, s ezzel a Tiszaújlaktól a Dunáig terjedő 1212 km-es folyószakasz 750 km-re rövidül. - A terv megadja a töltés-távolságokat, részletes hidraulikai számítással kiegészítve; továbbá építési utasításokat is tartalmaz a kényesebb munkákra vonatkozóan. - A terv részletes költségvetéssel zárul, a Tisza-szabályozásra összesen 3,9 millió forint előirányozásával. Vásárhelyi Pál, tervének készítése közben, Széchenyivel a Pannónia nevű gőzhajón bejárja a területet egészen Tisza-Berczelig. Amikor második terve már majdnem készen van, megalakul a Tiszavölgyi Társulat, s Vásárhelyit megválasztja igazgatómérnöknek. A szokott eréllyel megkezdi a szervezést és befejezi második tervét, amely a Tiszavölgyi Társulat 1846. április 8-án tartott ülésén vita tárgya volt. Tervének védelme közben, az önző megyei urak gáncsoskodó, laikus ellenvetéseitől felizgatva, a tárgyalóasztalnál de. 11 órakor szívszélhűdés érte, s ugyanaznap esti 1 l-órakor a nagy magyar vízimérnök szíve megszűnt dobogni. Gonda Béla megható szavakkal így búcsúzik könyvében Vásárhelyitől: „Az ország legjobbjainak egyikét veszté el benne, egy századokra szóló nagy alkotás küszöbén; a tudományosság nagytehetségű úttörő munkásától, a társadalom egy közkedveltségű tagjától fosztatott meg, akinek komoly férfias jelleme, tiszteletet parancsoló szerénysége s jó szívének legbensőbb rejtekében fakadó szeretetteljes modora minden körben elsőrangú helyet biztosított." Végül nézzük meg, miképpen valósultak meg Vásárhelyi Pál tervei. A Tisza völgyében mentesített terület 3,803,000 kat.hold (kereken 22 000 km 2), amelyből 2,853,800 kat. hold (kereken 16 500 km 2) esik az ország jelenlegi területére.