Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)

3-4. füzet - Mosonyi Emil: Vásárhelyi Pál, Széchenyi István vízgazdálkodási terveinek megvalósítása

Vásárhelyi Pál, Széchenyi István vízgazdálkodási ter\'einek megvalósítója 209 Csatlakozik ahhoz a mozgalomhoz, amelyet 1831-ben Széchenyi István az első dunai hidunk, a Lánchíd építéséért indított; s 1838-ban közzétett „A budapesti állóhíd tárgyában" című terjedelmes dolgozatával Vásárhelyi hozzá is járult a híd későbbi sikeres megvalósításához. Az aggodalmaskodók elég nagy csoportja, már abban az időben is nevetségesnek minősített érvekkel, hevesen ellenezte a hídépítést. Egy általános aggály volt az is, hogy a híd mederpillérei veszedelmes jégtorlódást okozhatnak. Ezek az aggályok az 1838-as jeges árvíz budapesti elöntései miatt csak fokozódtak. De Vásárhelyi világosan látja a kérdést, s idézett tanulmányában igyekszik eloszlatni a szerinte merőben téves elképzeléseken alapuló ellenvetéseket. Értekezéséhez tervet is csatol; a meder közepén közel egymáshoz tervezett pillérek közé fölvonható tartórészt iktatott. A Margit-sziget alsó csúcsának meghosszabbításában kőgátat javasol egészen a hídig; a medernek ilyen módon való kettéosztásával vélte a jégjárás káros hatását biztosan kiküszöbölhetni. Mindkét hídfőre és a kettős mederpillérre is a jelenlegihez hasonló kapuzatot tervezett. Valószínű, hogy a Lánchíd végleges megoldásának tervezői Vásárhelyinek több elképzelését fel is használták. Az 1838-ban megjelent „Néhány figyelmeztető szó a Vaskapu ügyében" c. értekezésében vitába száll az al-dunai munkák elfogult kritikusaival, és többek között Beszédes József neves vízimérnöknek azokat a helytelen jóslatait is megcáfolja, amelyek az al-dunai szabályozásnak Bécsig terjedő és a Tiszán is messze elnyúló vízszintsüllyesztő hatására vonatkoznak. Ezek után állandó viták részese; a budapesti hídra vonatkozó értekezésére ellenvélemények jelennek meg, majd ő bírálja Beszédes József tervét, amely egy a Budapesttől Gratzig terjedő, hajózható országos nagy-csatornával foglalkozik. 1839-ben Széchenyi őt is bekapcsolja a most már megvalósítás előtt álló Lánchíd előmunkálataiba és összehozza őt a híd tervezőjével, az angol Clark Vilmossal. Széchenyi szorgalmazására 1841-ben kinevezik hajózási főfelügyelővé, s ettől kezdve Vásárhelyi már hivatalosan részt vesz a hídépítés ellenőrzésében. Ezzel az előléptetéssel elérte azt a hivatali állást, amely lehetővé tette számára, hogy eddig szerzett gazdag tapasztalatait nagyobb területen és nagyobb súllyal érvényesíthesse. Ezekben az években arra is talált időt, hogy a Nemzeti Tudós Társaság számára munkálkodjék, részben számos tudományos értekezés bírálatával, részben saját írásaival. Egyéni kutatásai alapján ismerteti Traianus római császár al-dunai útját és hídját. Értékes irodalmi tevékenységének újabb megbecsülését kapja meg, amikor 1838-ban a Nemzeti Tudós Társaság rendes tagjává választják, ahol 1840. június 1-én tartja meg székfoglaló előadását „A Berettyó vizének hajózhatóvá tételéről, a Bega vizének példájára" címmel. Az Akadémia 1845-ben, évkönyvében közzéteszi: „A sebesség fokozatáról folyóvizeknél" c. tanulmányát, amely a vízfolyások hidraulikájának feltárása tekintetében úttörő munkának számít. De térjünk vissza hivatali munkájához. Az 1839 és 1845 közötti időszakban a Lánchíd munkálataiban való részvételen kívül több folyószabályozási kérdéssel is foglalkozik. így például a Száva szabályozásával a Budapest alatti Duna-szakasz rendezésével. Közben, utólag, elismeréseket kap eddigi tevékenységéért, s méltányolják már legmagasabb helyeken is al-dunai eredményeit. Mégsem mondhatjuk azonban azt, hogy Vásárhelyi Pál megkapta volna életében minden tekintetben a munkáját valóban megillető ellenértéket. Találóan írja Gonda Béla: „A felső és legmagasabb elismerések, köszönetek és méltánylásoknak nem is volt Vásárhelyi soha híjával, de ha arról volt szó, hogy páratlan buzgalmát, nagy munkaerejét, kiváló szakképzettsé-