Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)

3-4. füzet - Mosonyi Emil: Vásárhelyi Pál, Széchenyi István vízgazdálkodási terveinek megvalósítása

206 Mosonyi Emil De idézzük fel még tovább Széchenyi sorsdöntő felszólítását a nemzethez: „Milly szép tartományokat nyerhetnénk egy csepp vérontás nélkül a hazának, s mennyire szelídülne s nyájasodna még anyaföldünk levegője is, ha nád és zsombék helyett, melfyben most róka s farkas csatangol, kies mezők s mosolygó lakhelyek támadnának!" Széchenyi a vízgazdálkodás fejlesztésének pénzügyi megvalósítását így látja: „Hazánknak több mint ezer négyzetmérföldét borítja undok mocsár. Már illyeseknek legnagyobb haszonnal virágzó telekké átvarázsolására pénzt venni fel, nem csak nem volna esztelenség, sőt, a lehető legbölcsebb tett. " Az Al-Dunának nemzetközi víziúttá (hajózó úttá) történt szabályozását pedig Széchenyi alábbi szavai indították meg: „S hát a Dunárul mit mondjak, azon természeti nagy csatornárul, melly Magyarország számára látszik alkotva lenni, ha regulázva volna. " Széchenyi felismerte hajózás akadályait, amikor ezt írta: „ Severn bércei s Duna kőszirtjei mindig gátolják a világ egyes lakósaival közlekedésünket. " Széchenyi másfél-évszázaddal ezelőtt felhívta a figyelmet az öntözés szükségességére is: „A vízcsatorna leghasznosabb, hol egyenes a vidék, kő nincs, s ahol egy munkával mocsarakat is száríthatni ki, vagy irrígatiót eszközölhetni " Széchenyinek a vízgazdálkodás teljességére, tehát mind a passzív, mind az aktív vízgazdálkodási ágazatok fejlesztésének szükségességére és sorrendjére való útmutatását azok a történelmi jelentőségű szavai tanúsítják, amelyek Lónyai Menyhért egykori fültanú feljegyzései alapján így hangzottak: „A vízbajok megszüntetésének sorrendje a szabályozással egybekapcsolt ármentesítés és az azt követő lecsapolás, amiket azután az öntözésnek kell betetőznie." Az előbb Széchenyit a magyar folyószabályozás és átfogó ármentesítés szellemi alkotójának neveztem. Elgondolásait és célkitűzéseit - amelyek közül néhányat már idéztem - számos írásban foglalta össze és az „Eszmetöredékek, különösen a Tiszavölgy rendezését illetőleg" című tanulmányában, mondhatnám a nemzethez való felhívásában, messzemenően megfogalmazta a teendőket. Ennek az eszmei vízgazdálkodási célkitűzésnek a megvalósításához Széchenyi egy, a sokrétű és hazánkban akkor teljesen újszerű feladat megoldására alkalmas mérnököt keresett és talált meg Vásárhelyi Pál személyében. Fordítsuk most figyelmünket Vásárhelyi Pál felé. Munkásságának legkiemelkedőbb eredményét, élete nagy teljesítményét, Széchenyi legnagyobb célkitűzésének megvalósítását, a Tisza-szabályozás végrehajtását nemcsak hogy nem kísérhette el több évtizedes útján, hanem még a megkezdését sem érhette meg. Ezt fájlalta Garay János a költő, amikor 1846. április 10-én, Vásárhelyi Pál ravatalánál a következő szavakkal búcsúzott meghitt barátjától: „A Tisza megrettent, hallván, hogy megzabolázni Féktelen áradatát őt jelöli ki a nép; Őt, ki csatornát tört az erősb Duna s szirtjein által, S csüggő szirtfalakon vert diadalmi utat. Hasztalanul remegett! mielőtt Vásárhelyi művét Elkezdhette vizén, sírba ragadta a föld.