Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

618 Könyvismertetés keznek. Fentiek következtében az elkerülhetetlen vízpótlás (tározás) és az egyre nagyobb szállítási távolságok miatt a növekvő vízigények kielégítése egyre költségesebb megoldásekkal lesz csak biztosítható. Ugyanez a fejezet ismerteti a vízhasználatok és az ezekkel kapcsolatos jogi szabályozás fejlődését az első búr telepesek megjelenésétől napjainkig. A fejezetet a bevezetésben említett Vízügyi Helyzetfelmérő Bizottság jelentése, annak módosításai és az ahhoz fűzött megjegyzések zárják le. A jelentés egy rugalmas, az évek folyamán többször korszerűsített országos keretterv alapjait rakta le, megállapítva, hogy a felszíni és felszín alatti vízkészletekből (105,7 • 10

6 m

3 d

_

1) az ezredfordulóra 80,2 • 10

6 m

3 d

_

1 teljes vízigényt kell várhatóan kielégíteni. Ez utóbbiból a mezőgazdaság igénye 34,8, míg a lakossági, városi és ipari vízigény 45,4 • 10

6 m

3 d"

1. A 2. fejezet a vízigényeket tárgyalja vízgyűjtőnként és ágazati bontásban, beleértve az erdősítés és környezetvédelem közvetett vízigényeit is. Vizsgálja egyszersmind az igények szabályozásának lehetőségeit, a gyakori és hosszantartó aszályok idején szükségessé váló korlátozási stratégia optimalizálási módszereit, kihatásait, az egyes ágazatokat hiánytűrésük alapján prioritási kategóriákba sorolva. Az igényeket táblázatos és grafikus ábrázolásban közel három évtizedes távlatra vetíti előre megjegyezve, hogy a távlati értékek inkább csak tájékoztatást nyújtanak a vízügyi politika várható alakulása felől. Hangsúlyozza, hogy a készleteken osztozó országok jogos fejlődési igényeit összehangoltan, egyidejűleg kell figyelembe venni. A 3. fejezet tartalmazza a rendelkezésre álló vízkészletek vízgyűjtők szerinti számszerű felmérését. Ezeket öt csoportban tárgyalja: felszíni vizek, felszín alatti vizek, ismételt felhasználás, nem hagyományos vízkészletek és importált vízkészletek. A felszíni vízkészletekkel kapcsolatban ismerteti a Dél-afrikai Köztársaság és a szomszédos államok között kialakult egyezményrendszert, amely a készletek felosztását meghatározza. Példákkal világítja meg, hogy a földhasználat változásai milyen mértékben hatnak a készletekre, a hordalékképződésre és a tározók feliszapolódására. Az eddig kiépített nagy tározók a teljes évi lefolyás kereken felét képesek befogadni. A belső fennsík teljes lefolyó vízmennyiségét tározók szabályozzák, míg szabályozatlan készletek főleg a tengerpart mentén találhatók. A talajvizek 80%-a a felszínközeli, 50 m-nél nem vastagabb rétegben helyezkedik el. Az ezek alatt levő ép, tömör képződmények csak elenyésző mennyiségű vizet tartalmaznak. Kisebb kiterjedésű dolomitos kőzetek azonban helyi vízművek bázisául szolgálhatnak. A korlátozott és a teljes kihasználtságot megközelítő felszíni és felszín alatti vízkészletek előtérbe helyezik az elfolyó vizek ismételt felhasználását. Az ezzel kapcsolatos társadalmi-politikai és gazdasági kérdések beható vizsgálata folyamatban van. A közvetett, a folyók öntisztuló-képességét kihasználó újrahasználatok elterjedtek, a közvetlen ipari és közületi újrafelhasználás módszerei pedig magas szintet értek el, egészségügyi szabályozásuk megoldott, alkalmazásuk a gazdaságosság függvénye csupán. A nem-hagyományos vízkészletek sorában tárgyalja a tengervíz sótalanítását, a csapadék mesterséges növelését, a jéghegyek hasznosítását, a légköri nedvesség kivonását és a „vízaratás" lehetőségeit. Nagyszabású tanulmánytervek készültek, elsősorban a Zambezi vizének átvezetésére és az átfogó, multilaterális, nemzetközi egyezmény előkészítő tárgyalásai megindultak. A 4. fejezet a vízminőség kérdéseivel, a tározás és vízvisszavezetések következtében növekvő sótartalommal, az eutrofizációval és a mikroszennyezőkkel foglalkozik, rámu-