Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)
4. füzet - Mika János: A globális felmelegedés és magyarországi sajátosságai
552 Gálf i János (30 százaléknál alacsonyabb talajnedvesség) hónapok gyakoriságának pedig csaknem 60%-os növekedése tartozik. E mutató szerint a vizsgált időszak országos átlagában 1,4 hónapban csökkent talajnedvesség havi átlaga 30% alá (a médián 1,0 hó/év). A hőmérséklet a nyári félévben csak az egyensúlyi felbontásban mutat (pozitív) kapcsolatot az északi félgömbi átlagos léghőmérséklettel, ugyanakkor a téli félévben a kontinensek és az óceánok feletti léghőmérséklet különbsége a statisztikai értelemben meghatározó tényező. (Ez utóbbi mennyiség a felmelegedés ütemével mutat a lineárishoz közeli kapcsolatot.) A globális melegedéssel valószínűleg nő a délies és keleties szelek gyakorisága is az északi és nyugati irányok rovására. A felszínközeli változásokat a levegő hőmérséklete a magasabb rétegekben egyre csökkenő mértékben követi. Ennek az a következménye, hogy csökken a légoszlop hidrosztatikai stabilitása, vagyis önmagában a vertikális hőmérsékleti rétegződés a felhőés csapadékképződés számára kedvezőbbé válik. Hazánk esetében e folyamat hatását - legalábbis a felmelegedés kezdeti szakaszán - a cirkuláció módosulása számunkra hátrányosan felülmúlja. Az viszont lehetséges, hogy az összmennyiségében kevesebb csapadék nagyobb intenzitással, de lényegesen ritkábban jelentkezik majd. Erre utal az az előzetes - a fentiekhez hasonló módszerű - vizsgálatunk, amely szerint a zivataros napok száma Budapesten szignifikáns pozitív kapcsolatot mutat az északi félteke kontinensei feletti léghőmérséklettel. Az átlagosan 27 zivataros naphoz fél °C-os - kontinentális - léghőmérséklet emelkedés esetén további 11 ilyen nap adódna. A 30. északi szélességtől északra elterülő térség 5x10 fokos rácshálózatának 90 éves léghőmérsékleti idősoraiból a „szeleteléses" módszerrel meghatároztuk a legnagyobb relativ érzékenységű területeket (Mika 1989). Kitűnt, hogy a téli félévben a poláris medence felett Grönland, illetve Észak-Szibéria irányában elnyújtott kettős pólussal az érzékenység az átlagost hétszeresen (egyensúlyi bontásban kilencszeresen!) meghaladja. A nyári félévben a Grönland alatti legnagyobb érzékenység szintén 4,5-szeres, míg a szibériai érzékenységi terület eltűnik. A nyári félévben az egyensúlyi, illetve a nem egyensúlyi feltételek mellett a „szeleteléses" módszer eredményei között az eltérés - a téli félévvel ellentétben - csekély. A tengerszinti légnyomás relatív érzékenységi mezőinek fő jellemzője az atlantieurópai térségben az, hogy a téli félévben a hőmérséklet emelkedésével a térségben a meridionális, nyomási gradiens csökken, vagyis gyengül a nyugatról keletre irányuló, zonális átvitel. A kontinens - óceán különbség növekedtével ugyanakkor az észak-atlanti nyomási dipólus (izlandi ciklon, azóri anticiklon) erősödése jár együtt. A nyári félévben változások mezeje kevésbé egyértelmű. A globális illetve regionális műszeres mérések adatsorainak összehasonlítása csak egyetlen, noha évszázadnyi időszakra terjed ki, ezért szükséges a számított kapcsolatok megerősítése más, független időszakok adatai alapján. Erre a néhány száz évre visszatekintő történeti feljegyzések és a jelenlegihez hasonló jégborítottságú paleoklímák alkalmasak. Hazánk területére Réthly (1962, 1970) gyűjtését az 1490-1779 közötti időszakra Rácz (1989) számszerűsítette, a szélső évszakok szerint, 3 fokozatban. A paleoklímák magyarországi sajátosságait Kordos (1977) határozta meg az ún. pocok-hőmérő segítségével. Ez az eljárás a különböző pocok-fajták számára optimális júliusi közepes léghőmérsékleteket súlyozza az illető fajtáknak a leleteken belüli részarányával. Ugyanígy a vízipockok arányaból a nedvességi viszonyokra vonható le - kvalitatív - következtetés. A felhasznált északi félgömbi karakterisztika a grönlandi jégzárványok 0 1 8 izotóparánya, ami az ottani hőmérsékletet jellemzi. E hőmérséklet azonban mind a téli, mind a nyári
