Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

4. füzet - Mika János: A globális felmelegedés és magyarországi sajátosságai

A globális felmelegedés és magyarországi sajátosságai 551 padék ugyanitt a téli félévben és az egyébként is csapadékos egyenlitői és monszuntérségekben tovább nő, ugyanakkor a közepes sebességek kontinensein a nyári időszakban illetve a száraz szubtrópusi vidékeken tovább csökken. Földi átlagban a változás iránya valószínűleg a csapadék növekedése, vagyis a hidrológiai ciklus felgyorsulása lesz. 4. A globális felmelegedés magyarországi sajátosságai Az 1881-1980 közötti időszak félgömbi (átlagos léghőmérséklet és a kontinensek illetve az óceánok feletti léghőmérséklet különbsége) illetve lokális adatai közötti kapcsolatokat az ún. „szeleteléses" módszerrel vizsgáltuk (Mika 1988). A „szeleteléses" módszer lényege, hogy a jelentős - és ismeretlen statisztikai szerkezetű - szisztematikus és véletlen hibákkal terhelt év, mint év számítások helyett a rendelkezésre álló időszakot előzetesen azonos hosszúságú szakaszokra bontjuk, s a kapcsolatokat e szakaszok átlagértékei között állapítjuk meg. A „szeleteléses" módszer alkalmazásánál a felosztások hosszának 5 és 25 év közötti variálásával, vagyis 6 különböző (5, 9, 13, 17, 20 és 25 éves) felosztás alkalmazásával, véletlenszerüsítettük az északi félgömbi adatsorokban (Jones et aI. 1986, Folland-Parker Kates 1984) meglevő rendszeres, de a teljes időszakban nem állandó hibákat. E felosztások mellett - melyek az északi félgömbi léghőmérséklet alakulásához képest véletlenszerűen elhelyezkedő szakaszokat eredményeztek - bevezettünk egy kváziegyensúlyi felosztást is, 13 év hosszúságú, közel állandó értékű szakaszokkal úgy, hogy a kontinentális léghőmérséklet hirtelen változásait kihagytuk a számításból. A lokális relatív érzékenységet a két félgömbi adatsorral, mint független változókkal számított háromváltozós lineáris regressziós együtthatók értékeivel becsültük. Az együtthatók realitását a kapott értékeket és azok szórását összehasonlító, Student-féle t-próbával minősítettük. Az alkalmazott „szeleteléses" módszer előnye, hogy biztosítja a mintaelemek (ti. az időátlagok) függetlenségét, módot ad a tényleges nem egyensúlyi változásokban megnyilvánuló kapcsolatok mellett az idealizált, ám a globális klímamodellek ma még szélesebb köréhez kapcsolódó, egyensúlyi válaszok becslésére, s így a kettő összevetésére is. Hátránya ugyanakkor az, hogy az alacsony mintaelem-szám folytán igen magas szignifikanciaküszöbök miatt feltehetően gyakoriak a másodfajú hibák (ti. létező kapcsolatok fel nem ismerése). Lokális meteorológiai elemként a léghőmérséklet, a csapadék és a napfénytartam félévenkénti átlag-idősorain kívül felhasználtuk a felső 0,50 m-es talajréteg számított havonkénti talajnedvesség-adatsorait, valamint a Kárpát-medence térségére képezett néhány cirkulációs indexet. A lokális meteorológiai elemeket a nagyobb térbeli reprezentativitás (vagyis a helyi megfigyelőállomás sajátosságainak és esetleges adathibáinak tompítása) érdekében állomás adataiból átlagoltuk. így a Kisalföldre, az Alföld déli részére és a Tiszántúl észak-keleti vidékére érvényes területi átlagokhoz jutottunk. A legfontosabb eredmény a nyári félévi aszály-hajlam erősödése az északi félgömbi átlaghőmérséklet emelkedése esetén (Mika 1988). A kapott regressziós együtthatók alapján 0,5 °C-os északi félgömbi melegedéshez a nyári félévben a magyarországi csapadék mintegy tíz százalékos csökkenése, a napfénytartam harminc-negyven, az aszályos