Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)
4. füzet - Domokos Miklós: Az összesítő vízgazdálkodási mérleg mennyiségi oldalának elmélete
498 Domokos Miklós 6. A vízmérleg eredménye 6.1. A vízmérleg-minősítés alapelve A vízmérleg készítésének közvetlen célja: a vízmérleg minősítése, vagyis annak kimondása, hogy a vízmérleg aktív, egyensúlyi vagy passzív. Ez a minősítés a vizsgált vízgazdálkodási egységen, a vizsgált fejlesztési szinten szükséges beavatkozásokra (tervmódosításokra) vonatkozó döntéseket alapozza meg. Alapelv, hogy mindig az év felosztásával kapott valamennyi (1) típusú Tj tárgyidőszak vízmérlegét el kell készíteni és közülük a legkedvezőtlenebb minősítést kell mértékadónak tekinteni. A továbbiakban, az egyszerűség kedvéért, a vizsgált tárgyidőszak j indexének kiírását mellőzzük, hangsúlyozva azonban, hogy mindig valamely adott (j-edik) tárgyidőszak vízmérlegéről - s annak is csupán a mennyiségi oldaláról - lesz szó. Adott tárgyidőszak vízmérlegének minősítése a következőképpen történik: kiszámítjuk a két vízmérlegkar : a hasznosítható vízkészlet és a vízigény időfüggvényétől függő vízkorlátozási mutatót (y) - amely a vízhasználók vízigény-kielégítésének valamilyen mértéke (Domokos 1973) - és összehasonlítjuk annak közgazdasági megfontolások alapján előírt felső határértékével, a vízhiány tűr éssel (у*). На y kisebb y*-nál, akkor a vízmérleg aktív, ha nagyobb nála, akkor passzív, ha pedig y éppen egyenlő y*-gal (vagy gyakorlatiasabban fogalmazva: ha y a y* előre kijelölt szűk környezetébe esik), akkor a vízmérleg egyensúlyban van. Figyelembe véve, hogy az 5.3. pontban mondottak szerint K(t) egyenértékűen helyettesíthető annak F K(x) eloszlásfüggvényével, /(/) pedig egyenértékűen helyettesíthető az 1 állandó értékkel, a vízmérleg aktivitásának feltétele tehát a következő: y = y(K(t), I(t)) = y(F K(x), I) < y*. (25) Az utóbbi felírás jól rávilágít a szilárdságtani és vízkészlet-gazdálkodási méretezés szembetűnő analógiájává. A tartónak a vízgazdálkodási rendszer, a tartó geometriai és teherbírási tulajdonságainak a vízkészletek és az azok hasznosítását elősegítő létesítmények ill. intézkedések, a tartó terhelésének pedig a vízigények felelnek meg. A y vízkorlátozási mutató a tartó mértékadó pontjában, mértékadó teherállás mellett ébredő mértékadó típusú igénybevétel (feszültség) megfelelője, míg a y* vízhiánytűrés a - fizikai, továbbá ugyancsak közgazdasági megfontolás alapján előírt - határfeszültség megfelelője. A tartó akkor minősül megfelelőnek, ha a feszültség várható értéke a határfeszültség alatt marad, a vízmérleg akkor minősül aktívnak - vagyis az általa jellemzett vízkészlet-gazdálkodási helyzet akkor minősül megfelelőnek - ha a vízkorlátozás (25) szerint a vízhiánytűrés alatt marad. A hasonlatot továbbgondolva, egyébként az összesítő vízgazdálkodási mérleg és a vízkészlet-gazdálkodási szimulációs modellezés viszonya is érzékelhető : a vázolt statikai méretezés ugyanis csakis akkor adhat elfogadható eredményt, ha a méretezést végző előre és megbízhatóan tudja, hogy milyen lesz a mértékadó teherállás, a tartó melyik pontjában ébred a kritikus feszültség és az milyen típusú (hajlító, nyomó, nyíró stb.) feszültség lesz. Ha a méretező ezek közül nem mindent tud előre, akkor kellő számú különböző teherállásnál. a tartó különböző pontjában, különböző típusú feszültségeket kell számolnia, vagyis szimulálnia kell a tartó működését ahhoz, hogy megbízhatóan eldönthesse: a tartó megfelel-e az elvárásnak, vagyis kellő biztonsággal hordani tudja-e a rá ható terheket.
