Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

470 Starosolszky Ödön tás. Ebben az értelemben, az ember által a légkörbe kibocsátott sugárzó aktív gázok úgy vehetők, mint ennek a csoportnak a tagjai. Soha nem volt helyes az éghajlatot és az éghajlati tényezőket változatlannak tekinteni. A jelen éghajlat-változékonyság hátterét zavarja az, hogy szembe kell nézni az ember okozta éghajlat-változás új kockázataival (és a felfogható előnyeivel). 2. Hatás a vízgazdálkodásra A vízügyi tudósok rendkívül éberek a sokféle bizonytalanság miatt, amelyek fellépnek, ha átszámítják az éghajlati információkat vízkészletet érintő döntésekre, minthogy a legtöbb gyakorlati eset összetett és a modellezésben tudományos hiányosságok állnak fenn. Ha az éghajlat-változás bizonytalansága révén hozzáadott nehézség eleve adottság, jelenleg bizonyára nem célszerű a rendelkezésre álló elemzési eljárásokat mellőzni vagy éppen költséges módszereket bevezetni a létesítmények építésében. Valószínű, hogy az évszázad előbb ér véget, mielőtt elegendő adat halmozódnék fel és az éghajlati modellek eredményei elegendően egybevágnának, illetve mielőtt a tevékenység ilyen meghatározott irányzatát érvényesíthetné. Ennek ellenére szinte minden lehetséges, és célszerű marad még a bizonytalanságokat is figyelembe venni, amelyek az éghajlati hatások kimenetelét behatárolják. Ezek a tevékenységek kapcsolódnak a kutatások bátorításához, a környezeti észlelésekhez és adatgyűjtéshez, és a létesítmények tervezésének és üzemeltetésének informális vonatkozásaihoz. 2.1. A hidrológiai kutatás és monitoring Vízügyi tudósok különösen jó helyzetben vannak ahhoz, hogy segítsenek az alapadatok gyűjtésében és a tanulmányok kutatási fázisaiban, amelyek az éghajlat-változás kimenetele tekintetében időszerűek. Sok esetben a hidrológiai szervezetekre hárul a felelősség, hogy gyűjtsék az éghajlati és hidrológiai adatokat. Az utóbbi éppoly értékes, mint az előbbi a változásokat mutató jelzések céljából úgy, hogy biztatni kell a mérőállomások folyamatosságát és a hálózat erősítését. Ez különösen fontos az éghajlati feszültségek területén, pl. ahol párolgás és csapadék egyensúlyban van. Más esetben a hidrológiai adatoknak hasonlóan nagy a tudományos értéke, azokon a vízgyűjtő területeken, amelyeket gleccserek táplálnak, és mind a tropikus, mind az északi égövi erdős vidékeken. A víztestek hőmérséklete és vegyi összetétele éppoly hasznos lehet, mint a vízszintek és vízhozamok fizikai mérései. A jelenleg folyó programokat bátorítani kell, hogy a hidrológiai folyamatokat engedjék makro-méretekben leírni azért, hogy fejlesszék a földi folyamatok leírását globális cirkulációs modelleken belül (GCM). A múltbeli és jelenlegi példák erre a HAPEX- és az ISLSPC-kísérletek, ezek azonban asztali és terepi tanulmányok, amelyekben a légkör és a Földfelszín folyamatai maradnak jelentősek. A paleohidrológia kapcsolja a múltbeli hidrológiai rezsimeket az őket körülvevő éghajlathoz. A regionális árvíz és aszály, amelyek felmelegedési epizódokhoz kapcsolódnak, számszerűsítése különösen hasznos lesz; a számszerűsített geomorfológia és a tavi ökológia olyan kapcsolódó témakörök, amelyeket bátorítani kell. A hosszú idejű adatok helyszíni és regionális gyűjteményének új módszereit fejleszteni szükséges. A stacionáriusság hagyományos követelményeit el kell hagyni és olyan hipotéziseket kell körvonalazni, amelyek kifejezetten elismerik az éghajlati folyamatok „vándorló" természetét. Ebben az irányban indultak el az Éghajlati Világprogramban (WCP), amelyben az egész világra kiterjedő hidrológiai adatsort gyűjtenek össze és a fő statisztikai tulajdonságait értékelik. A Szahara alatti Afrikából felmerülő adatok elsőrendű lehetőséget szolgáltatnak a reális, nem stacionárius modellek kifejlesztéséhez.