Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)
3. füzet - Drndarski, Milan: Az áramlási vonal, a vízsebesség és a vízszint mérése lézerrel
MEGEMLÉKEZÉS VUKOVÁRY ATTILA 1927-1989 1989. május 25-én 62 éves korában tragikus hirtelenséggel hunyt el Vukováry Attila nyugalmazott főmérnök. 1927. január 1-én született Baján. A III. Béla Gimnáziumban kitüntetéssel végzett középiskolai tanulmányai után a Budapesti Műszaki Egyetemen 1950-ben szerezte meg mérnöki oklevelét. Diplomája megszerzése után az Aszfaltútépítő Vállalatnál dolgozott beosztott mérnökként. 1953-ban részt vesz a Könnyűipari Minisztérium főhatósága alatt álló vízmüépítő és kútkarbantartó vállalatok megszervezését végző bizottság munkájában. Ugyanitt lesz központi építésvezető, majd 1954-ben a vállalat főmérnökévé nevezték ki. A bajai vízügyi igazgatósághoz 1955-ben került. Volt csoportvezető, szakaszmérnök, osztályvezető-helyettes, majd osztályvezetői beosztásban dolgozott. Sokrétű gazdasági beosztásában mindig tudott időt szakítani az újszerű feladatokra való felkészülésre, vállalva az ágazati törekvések megvalósítását. Mint a bajai felsőfokú technikusképzés első igazgatója, a szakközépiskola szervezője és támogatója - nevét örökre megjegyzi az ágazat. 1965-től nyugállományba vonulásáig, 1987-ig 22 éven keresztül igazgatóhelyettes főmérnöki beosztásban működött. Elismert szakmai tudása, tekintélyt tartó és tisztelő emberi magatartása példa lehet valamennyiünk számára, mely tulajdonságai az 1956-os, 1965-ös nagy dunai árvízvédekezési munkálatok irányításában, helytállásában csúcsosodott ki igazán. Tiszteletre méltóan végezte városi tanácstagként, a Hazafias Népfront megyei Környezetvédelmi Bizottságának alelnökeként, a nyári egyetem szervezőjeként társadalmi munkáját. Tagja volt a Vízügyi Közlemények szerkesztő bizottságának, 24 éven át a Magyar Hidrológiai Társaság elnökségének és elnöke volt a Társaság Bács-Kiskun megyei szervezetének. Szakmai hozzáértése és önbecsülése nyomán megszerezte mások elismerését is. Szakmai munkásságáért az Igazgatóság, az Országos Vízügyi Hivatal, az Elnöki Tanács magas kitüntetéseket adományozott. Társadalmi munkáját a Hazafias Népfront a „Széchenyi István" Emlékplakettel, a Hidrológiai Társaság a Pro Aqua Emlékéremmel és a Vásárhelyi Pál díjjal ismerte el. Dr. Szenti János