Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

3. füzet - Kerényi A. Ödön: Van kiút a nagymarosi gödörből

Van kiút a nagymarosi gödörből 407 amit a hajózás korlátozása (8. pont), az elmaradt híd (9. pont), az infrastruktúra bővítése (10. pont), a hosszabb élettartam (2. pont), a füst-gáz tisztítás elmaradása (3. pont) témák okoznak, ami közel hasonló nagyságrendű összeget tesz ki, de ezt az illetékeseknek kellene pontosan kiszámítani. A leállítás indokai közül - mint energetikus - a legveszélyesebbnek azt a nézetet tartom, hogy sokan, még vezető közgazdászok is, ismert primer energiahordozó szegénységünkben és fokozódó energiaimportunk mellett is játszi könnyedséggel lemondanának évi 1 milliárd kWh-t szolgáltató, örökösen megújuló energiaforrásról, amit évi kb. 250 ezer tonna fűtőolajból lehet kondenzációs erőműben előállítani. Hiányosnak tartom azt a gazdasági számítást is - amire az előző pontban kitértem, - hogy csak 2015-ig vizsgálták a leállítás következményeit, holott a vízerőmű minimum dupla élettartamát legalább két hőerőmű generáció képes csak pótolni. Sokak számára szimpatikusnak tűnik az MVMT nemrégiben elkészült távlati tervéből kiragadott azon koncepció, miszerint a következő új atom- vagy lignit alaperőmü belépéséig mutatkozó, a minimális népgazdasági fejlesztés mellett is előálló teljesítményhiányt gáz-, illetve kombinált ciklusú gáz-gőz turbinákkal kell megoldani, amelyeket ezen tanulmányban felsorolt hőszolgáltató, ma is működő erőművekben, illetve hőközpontokban lehet elhelyezni. Egy nem teljesen átgondolt módon, ezt a megoldást Kolumbusz-tojásként ollózta ki az Energiagazdálkodási Intézet az idézett tervből és a nagymarosi vízerőművet is 380 MW beépített teljesítőképességű gáz-gőz ciklusú turbinákkal kívánja kiváltani, ami 8,8 milliárd Ft beruházással megoldható és ezzel szerinte 28 milliárd Ft beruházás szabadulna fel. Ez a teljesen félrevezető állítás - szakemberek részéről - sokakat megtéveszthet, mivel az általuk felszabadíthatónak képzelt beruházási pénz egy részét az osztrákok előlegezték meg és ezzel, leállítás esetén, nem is rendelkezünk, tehát elveszik, a másik része pedig elfogy, sőt kevés is az úgynevezett feleslegessé váló munkákra, kártérítésekre és a szükségessé váló egyéb pótlásokra. A megsemmisülő érték a hivatalosan kimutatottnál még sokkal nagyobb lenne a gödör betemetésével, ha a fenti 16 pontban felsoroltak szerint valamennyi ágazat kárát is kiszámítanák. Külön kell kitérnem a gázturbinák üzemanyagára, amely nem az iparágban szokásos nehéz fűtőolaj vagy gudron, amit a Duna menti és tiszai erőművek képesek eltüzelni, mint az olajfinomítás végtermékét, hanem elsősorban a lakosságnak szánt földgáz, amit a sokak által, ugyancsak energiagazdálkodási bűnnek minősített, tengizi beruházásból fog beszerezni az ország. Ha pedig a gázturbináktól, mint puffer fogyasztóktól télen a földgázt elveszik, gázolajjal kell pótolni. Az inotai gázturbinákban ma is ezt használjuk csúcsüzemi jelleggel, de ez 4-6 Ft-ba kerülő üzemanyagköltséget jelent kWh-ként. Az MVMT stratégiai terve a minimális népgazdasági fejlődéssel számol, ami másfél, majd két % évi villamosenergia-növekedést vett alapul 1998-ig, amikor a paksi atomerőmű-bővítés első 1000 MW-os blokkjának üzembehelyezése várható. Ezen időpontig, amit sajnos reálisan nem lehet előbbre hozni, nem jószántából, hanem kényszerből tervez 700 MW gázturbina kapacitás beépítését, mivel csak ezeket lehet ilyen rövid idő alatt két-három év - üzembe helyezni. Ha a népgazdaságnak valóban szükségesnek tartott 2,5 %/év villamosenergia-növekmény következne be, a pótlandó kapacitáshiány 1200 MW-ra is felemelkedhet, amit a Tröszt rugalmasan ugyancsak gázturbinákkal tervez fedezni. A gázturbinák miatt a magyar villamosenergia-rendszer szénhidrogén-felhasználása, amely 1988-ban minimumot ért el, 102 PJ értékkel, fokozatosan felmegy az új alaperőművek belépéséig 180-190 PJ nagyságra is, ami a népgazdaság számára elviselhetetlen mértékű és jelentős részét csak tőkés importból lehetne beszerezni. Ha az MVMT ezen szénhidrogén igényét az EGI általjavasolt módon, a nagymarosi