Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

3. füzet - Starosolszky Ödön: A vízlépcsők hatása a jégjárásra

A vízlépcsők hatása a jégjárásra 347 3. A jégjelenségek észlelése Hazánkban az első jégészleléseket a Duna pesti szakaszán 1818-36 között végezték. A mérések alapján Vásárhelyi (1838) igen értékes adatsort állított elő. A mai értelemben vett hálózati észleléseket 1851-ben kezdték el (Stelczer 1986). Nemzetközi észlelési irányelveket a Meteorológiai Világszervezet (WMO) adott ki, beleértve a kódolt adattovábbítást is, amit a Duna Bizottság ajánlása nyomán a Duna menti országok elfogadtak. A jégviszonyok mérésére 1978-ban és feldolgozásukra 1981-ben két vízügyi műszaki segédlet (szabályzat) lépett életbe (VMS 231/6-78 és a VMS 251/7-81). A jégjelenségekre vonatkozó adatok több forrásból állnak rendelkezésünkre. Egyrészt rendszeres adatszolgáltató a vízállás észlelő hálózat, ahol a vízmérce szelvényekben a vízállások mellett a jégjelenségekre vonatkozó adatokat is észlelik. Ez a szolgálat több mint 100 éves múltra tekint vissza. A másik jelentős adatforrás a külön jégjelentő szolgálat, amely napjainkban a jégjelenségek 35- féle eseményét, beleértve a jégvastagságot és a jégen levő hóvastagságot küldi meg rendszeresen novembertől áprilisig. Ez a szolgálat elvileg 1942 óta működik. A harmadik adatszolgáltatási forma a folyami hidrometeorológiai állomások (klímaállomások) által szolgáltatott adatsor. Ez az észlelőhálózat a legfiatalabb, 1980 óta üzemel három folyó húsz állomásán. A három észlelőhálózat adatait a VITUKI vízrajzi adattára őrzi. Egyes adatokat pedig az 1886 óta megjelenő vízrajzi évkönyvekben lehet megtalálni. A jégjelenségek feldolgozott adatai közül az ország folyóinak jégviszonyairól készült adatgyűjtemény, amely az adatok mellett tartalmazza még a Duna, Rába és Ipoly folyókon állomásonként az észlelések kezdetét is ( VITUKI 1974, 1982). A további feldolgozások közül ki kell emelni a Duna jégviszonyainak nagy és átfogó vizsgálatát (Horváth 1960, 1979). A Duna jégjárásának jellemzése szempontjából alapvető műnek tekinthetjük, másrészt mert módszertanát elfogadtuk az 1986-ig terjedő adatkiegészítésben és a referencia adatok megteremtésében, végül elsőként értékelte a folyócsatornázás hatását a Duna magyarországi szakaszára. A dunai vízlépcsők szempontjából a jégjárással foglalkozó jelentések (VITUKI 1965) ugyancsak tartalmaznak fontos alapadatokat, amelyeket az 1880-1950, illetve az 1901-50. évi észlelésekből határoztak meg. Ezeken túlmenően bizonyos információtartalma lehet, főleg helyi jelenségekre nézve, a légifelvételeknek. A jeges légifelvételek összesen 292 fekete-fehér és ebből duplikátumként 99 színes dunai képre terjednek ki a Rajka -Budapest szakaszon. A Budapest alatti szakaszon már lényegesen több jeges felvétel található, beleértve a legújabb képeket is. A szabatos jégjellemzés szempontjából kizárólag az 1985. január 14., 17. és 28.-i felvételek érdemelnek figyelmet, amelyeken ferde tengelyű felvételként a Rajka-Budapest közötti Duna egyes jégjelenség szempontjából érdekes szakaszai láthatók. Kiemelkedik a jeges felvételek közül a Nagymaros-Szentendre-sziget északi vége környékén a VITUKI kezdeményezésére készített közel függőleges tengelyű sorozat, amely két egymást követő helyzetet ölel fel, tehát a jégtáblák mozgására is következtetni lehet. Ez tulajdonképpen az egyetlen olyan felvételsorozat, amelyről a parti jégre és a zajlásra számszerűsíthető adatok, tehát pl. numerikus modellhez felhasználható adatok vezethetők le. A jégjelenségekre vonatkozó adatok megbízhatóságát legfeljebb becsülni tudjuk. A jégjelenségek jellemző időpontjaival és időtartamával kapcsolatos adatok 1-2 nap eltéréssel megbízhatónak vehetők, ezért a rájuk vonatkozó további statisztikai elemzéseknek