Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

2. füzet - Pálfai Imre: A mértékadó belvízhozam számítása lefolyási és elöntési adatokból

266 Pálfai Imre leolvasható értékekkel számolhatunk. Kiegyenlített domborzat esetén valamivel kisebb, nyugtalanabb domborzat esetén nagyobb átlagvízmélység fölvétele indokolt. Nyilvánvaló, hogy a belvízi elöntések teljes kiküszöbölésére törekedni irreális célkitűzés volna. Meg kell elégednünk azzal, hogy a csúcsidőszakban korábban elöntésbe kerülő vízmennyiségnek csak egy részét távolítjuk el. Az elöntésnek lefolyássá „átalakított" hányadát egy hatásfok-jellegü szorzótényezővel (r/) fejezhetjük ki, melynek gyakorlati értékét az üzemi vízrendezések tervezett színvonalát mérlegelve választhatjuk meg (ajánlott értéktartomány 0,4-0,7). A korábban elöntésbe kerülő, de a vízrendezés fejlesztése következtében most már folyamatosan lefolyó belvíztömeg „levezetési idejét" a belvízjelenség évszakonként eltérő jellegéhez igazodva kell megválasztani. A műszaki irányelveket kidolgozó bizottság tagjaival konzultálva, a téli-kora tavaszi időszakban 10 nap, a nyári és az őszi időszakban 5 nap fölvételét láttuk indokoltnak. Hozzávetőlegesen ezek az időtartamok arányosak a belvízképződés és lefolyás természetes ütemével, de a növényzet, illetve a mezőgazdaság víztűrőképességével, tehát a levezetési igénnyel is összhangban vannak. A lefolyást növekményt végül is - a hazai szokástól némiképp eltérő, de az SI-rendszernek megfelelő mértékegységeket használva - a következőképpen számíthatjuk: _ A* h-n ^dmax — , . (1) A • t ahol Ädmax ~ lefolyási növekmény [m

3d

_

1m~

2]; A* - az elöntött terület [m

2]; h - az elöntés átlagmélysége [m] ; 7 - a vízelvezetés hatásfoka ;A- a bázisvízgyűjtő területe [m

2] ; t - levezetési idő [d]. A számítás következő lépéseként a lefolyási növekményt hozzá kell adnunk a mért napi lefolyási csúcshoz. így kapjuk meg a számított (szintetizált) lefolyási csúcsot, «d max-t- Tehát ^dmax = ^dmax"*" ^dmax- (2) Ha valamelyik évben két vagy több kiugróan nagy belvízhullám is volt, akkor ezek mindegyikét szemügyre kell venni, s indokolt esetben (pl. ha különböző évszakra esnek) megvizsgálni. Az adott évre jellemzőként azt a belvízhullámot fogadjuk el, amelyiknél az /?dmax+ Дашах összeg a legnagyobb. A fentiek szerint minden évre kiszámított R

d ma

i-értékek alkotják azt az adatsort, melyet statisztikai vizsgálat alá kell vetni. A tapasztalati eloszlásfüggvényhez rendszerint a gamma-eloszlás vagy az exponenciális-eloszlás illeszthető legjobban. A megszerkesztett eloszlási görbéről, valamely kiválasztott előfordulási valószínűségnél (p%), leolvashatjuk a keresett lefolyási értéket, ot, melyet - a tervezés során praktikusabban használható m

3s~ 'km2 mértékegységre átszámítva - a mértékadó fajlagos belvízhozam alapértékének nevezünk és q^^-al jelölünk. Tehát = 11,57 R'f'mnx- (3) A tervezési gyakorlatban általában, vagyis átlagos nagyságú és értékű síkvidéki területek esetében, a p= 10%-os előfordulási valószínűségű (10 éves visszatérési idejű) belvízhozamot tartják mértékadónak. A nagyobb műtárgyakat célszerű /? = 4-5%-os valószínűségű, esetleg még ritkábban előforduló vízhozamra méretezni, viszont 10 km

2nél kisebb vízgyűjtőn és értéktelenebb területeken megfelelő lehet a p= 20-25 %-os valószínűségű vízhozam is (KVM 1988, Pálfai 1988a).