Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)
2. füzet - Pálfai Imre: A mértékadó belvízhozam számítása lefolyási és elöntési adatokból
A mértékadó belvízhozam számítása lefolyást és elöntési adatokból 263 Egyrészt a lefolyási tényező megbízhatóbb értékét keresték, pl. a Pest vármegyei Öntöző és Lecsapoló Társulat csatornáinál (Bogárdi 1944), a Peresi-öblözetben és több kisebb vízgyűjtőn (Salamin 1966), másrészt egy-egy megmért kiemelkedően nagy belvízhozamot javasoltak mértékadóul elfogadni; pl. a Szeged környéki öblözetek esetében (Babos 1957). A Peresi-öblözetben mért vízhozamadatokat Szesztay (1956) a belvíz megjelenését jellemző csapadékindex kiszámítására használta föl. Hosszabb időszak (több évtized), belvízhozamait és ezek mellett néhány év belvízi elöntési adatait, mint hidrológiai alapadatokat, elsőként a hortobágyi térség belvízrendezésének tervezésekor vették számításba (a Vízügyi Tervező Irodánál), s olyan módszert dolgoztak ki, amellyel a vízrendezés fejlesztésének elöntéscsökkentő és ebből eredő vízhozamnövelő hatását számításba lehet venni ( Kienitz 1962). A módszer szerint a mért vízhozamokból és az elöntések nagyságának időbeli változásából meghatározhatók azok az ideális („szintetikus") árhullámok, amelyek a rendszer elméletileg teljes kiépítéséhez tartoztak volna, s ezekből - bizonyos megkötéseket téve (a téli-tavaszi elöntések 10%-os valószínűségű időtartamát 14 napra korlátozva) - kiszámítható a mértékadó belvízhozam (Török 1976). Ezt az alapgondolatot elevenítették föl az 1970-es évek végén a legújabb Országos Vízgazdálkodási Keretterv előmunkálatai során, amikor is - Orlóci István elképzelése és Török László metódusa (Török 1979) szerint - egy-két kiválasztott tájegység néhány belvízhullámát behatóan elemezték a képződött összes belvíz meghatározása céljából (Pálfai 1986a). Ezek a kerettervi vizsgálatok sajnos félbemaradtak, de az alapgondolatot és a számítások kezdeti eredményeit „átmentettük" egy másik feladat, a belvízrendszerek fajlagos vízszállítási értékeinek meghatározását célzó műszaki irányelv kidolgozásához. Az irányelvek első szövegjavaslata (Pálfai 1984) - több más eljárás mellett - tartalmazta azt az általunk fölvázolt elvi méretezési módszert is, melyet korábban már több helyen röviden ismertettünk (Pálfai 1985, 1986b, 1988a), most pedig továbbfejlesztett formájában és részletesebben mutatunk be. Szóban lévő módszerünk a műszaki irányelvek (KVM 1988) ajánlott módszerei közé végül is - kiforratlansága és a szükséges alapadatok előteremtésének vélhető nehézségei miatt - nem került be. Munkánkat ösztönző hatása miatt említést kell tennünk a mértékadó fajlagos belvízhozam meghatározásának a kísérleti vízgyűjtők mért adataiból kiinduló módszerről (Oroszlány 1978), amely ugyancsak figyelembe veszi a vízrendezés fejlesztésének belvízcsúcsot növelő következményét, de azt nem az elöntés csökkenéséből számítja, hanem - Kienitz (1974) vizsgálatai nyomán - a tervezett csatornasűrüséggel veszi arányosnak. A mértékadó fajlagos belvízhozam vízgyűjtőn mért lefolyási és elöntési adatokból való számításához hosszú idejű lefolyási és elöntési adatsorok szükségesek. Ezek ma már előteremthetők, mert az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdeményezésére az 1960-as évek eleje óta (kötelezően 1967-től) - a VITUKI-ban kidolgozott rendszer (Kienitz-Kárpátiné 1968) szerint - a vízügyi igazgatóságok rendszeresen mérik, illetve szivattyúzási és vízállás-adatokból meghatározzák a lefolyt (levezetett) belvízmennyiséget s megállapítják az elöntött területek kiterjedését. A dekádonként földolgozott adatokat belvízi tájegységenként tartják nyilván és a VITUKI-nak ilyen formában jelentik („belvízi dekádjelentések"). Belvízvédekezés idején a mért adatokat naponta jegyzik föl. A belvízi tájegységek mért adatainak összegyűjtését és első átfogó földolgozását a legújabb Országos Vízgazdálkodási Keretterv hidrológiai munkálatai során végezték el. Az 1966-80 közötti évek adatait fölhasználva grafikonokon ábrázolták a belvízi elöntés és lefolyás éven belüli változását, meghatározták az évszakonkénti és éves csúcsértékeket, azokat statisztikailag földolgozták, s megszerkesztették a belvízjárta területek térképét. Sajnos a földolgozás eredményei jórészt csak kéziratos formában vannak meg, publikált adatok csupán néhány tájegységre, illetve áttekintő formában az Alföldre állnak rendelkezésre (OVH 1984, Pálfai 1986a, 1988b).
