Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

1. füzet - Dunka Sándor:Az Ér- és Berettyószabályozó társaságok története

Az Ér- és Berettyószabályozó társaságok története 109 taktól buzdíttatva vettem is magamnak bátorságot Önnöket tiszteletteljesen külön külön meghívó levelekkel e czélra kitűzött tanácskozmánvra felkérni (Szauer 1852). Szauer László császári és királyi pénzügyi igazgató köszöntő sorait elolvasva ne felejtkezzünk meg arról, hogy ez a beszéd egy császári és királyi hivatalnok szájából három évvel a szabadságharc leverése után - a legsötétebb Bach-korszakban - hangzott el. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a szabadságharc leverését követő másfél évtized alatt a vízszabályozó és lecsapoló társulatok voltak a magyarság nemzeti tudatának egyik ébrentartói, megőrzői. Nem is maradtak el a kormány megfelelő intézkedései. Az 1856. október 9-én kiadott szabályrendelet a szabályozási ügyeket az illető társulatok előzetes meghallgatása nélkül a politikai hatóságokra, a belügy- és közmunkaügyi minisztériumra bízta. A műszaki irányítást egy Pesten székelő cs. és kir. hatóságra, mint a minisztérium orgánumára ruházták, a szabályozási munkák felügyeletét pedig az országos központi építészeti igazgatóság alatt álló, attól közvetlenül függő cs. kir. hivatalok látták el. Egyéb ügyekben a vízügyek szervezése és irányítása a helyhatósági osztályok és a megyei hivatalok hatáskörébe került. A szabályrendelet megszüntette a társulati közgyűléseket, a választmányok szervezésére vonatkozó feltételeket előírta. Ilyen körülmények között szinte lehetetlen volt a vízszabályozási munkák végzése, illetve összehangolása. 5.1. A Sárrét vízivilága Ha egy pillantást vetünk a 7. ábrára azonnal megállapíthatjuk, hogy a Berettyó szabálytalanul, széles ártéren lomhán folyik Túrkeve felé. Mellette hatalmas mocsárvilág alakult ki, melybe belevész a Hortobágy Ágotánál, széles ereken táplálja a nyírvizek által szállított csapadékkal a Kálló, s a Tisza bal parti töltéseinek kiépítéséig még annak nagyvizei is elárasztják, hiába zárták el 1787-ben a Mirhó-fokot. Ez a Nagy-Sárrét vízivilága, mely Gyoma és Endrőd felé kisebb felületeken egész a Hármas-Körösig terjed. A Sebes-Körös több ágon hömpölyög egy széles ártéren Szeghalom felé. Ez volt a Kis-Sárrét, melyet a Sebes-Körösön kívül több - a Bihar hegység lejtőin lefutó - kis patak is táplált. S hogy milyen óriási terület volt ez, arra néhány adat: Szauer László a Berettyó-sárrét szabályozási társulat első tanácskozó ülésén 130 000 kat. hold mentesítendő területről beszélt (Jegyzőkönyv 1852) a Sebes-Körös mellett elterülő mocsárvilág pedig 95 000 kat. hold volt. Ezeken a hatalmas területeken romantikus vízivilág volt, s ehhez alkalmazkodott a gyér lakosság is. Reszeghy (1941) emlékirataiban írja, hogy a szabályozás előtt az „...utas napokon át küzdhetett, míg átvészelt e végeláthatatlan vizeken és a vizek által elmocsarasodott területeken...". A 7. ábrán jól láthatjuk, hogy Karcag és Püspökladány között hatalmas mocsár terül el, és az út Debrecen felé nem Püspökladányon, Kábán és Hajdúszoboszlón vezet, hanem Karcagról Ágotára, majd Nádudvaron keresztül Szoboszlóra. De Kisújszállás és Karcag között is csak egy töltésen lehetett közlekedni. Szerepre még 1851-ben is Sárrétudvari felől csak egy másfél öl széles, buja náddal szegélyezett földtöltésen lehetett bejutni, Komádiban pedig még a halottakat is csónakon szállították ki a temetőbe. „Apámtól hallottam, hogy Karcagról Füzesgyarmatra - pedig jó 36 km a távolság - a vásárra hajón járt. Sőt gyermekkoromban több (karcagi) városszéli udvaron magam is