Vízügyi Közlemények, 1988 (70. évfolyam)

4. füzet - Csermák Béla-Szalay Miklós: Vízkészlet-gazdálkodás a 80-as években

Vízkészlet-gazdálkodás a '80-as években 591 I. táblázat Magyarország 100 ezer m'-nél nagyobb tározói Megnevezés A tározó Megnevezés száma hasznos térfogata felülete Megnevezés db íoW km

2 Vizpótló 150 160 80 Vízkár-elhárító 70 180 210 Vízp. és vízkár-elh. 25 50 24 Egyéb 25 20 13 Összesen 270 410 327 A tározólétesítés rendkívül költséges beavatkozás. Már a '60-as években 1 m

3 tározótér létesítése (átlagosan) kb. 10-20 Ft-ra volt tehető. Egy számottevőbb vízhasznosítási tározótól - ugyancsak általában - megkívántak 0,1 m

3/s folytonos vízsugárban kifejezett vízmennyiség kiszolgáltatását; ehhez mintegy 2,5-3,0 millió m

3 hasznos térfogatra volt szükség. Ennek a létesítése tehát (akkor!) 30-50 millió Ft-ba került. Igaz, hogy a többcélú nagy tározók létesítése és üzeme gazdaságosabb, de mivel - a megvalósítást kezdeményező céllal nem esnek egybe az egyéb célok, - fizetőképes keresletként csak a tározó közvetlen hasznosítására irányuló igények jelennek meg, azért megvalósításuk számos, belátható időn belül nem biztosítható feltétel meglétét igényli (milliárd Ft nagyságrendű tőkét, a megvalósításakor infrastrukturális létesítményként való kezelését, használatának ár- és díjrendszere kialakítását, stb.), (OMFB 1979). A leküzdhetetlen nehézségek a lefolyás-szabályozás terén is rá kell„hogy irányítsák a figyelmet az élet minden területén unalomig hangoztatott, de csak nyomokban fellelhető alapigazságra: nem új beruházásokat, hanem a meglévő lehetőségek jobb kihasználását kell igazán szorgalmazni. A tározás vonatkozásában ez az elv a gyakorlatban anyagi ráfordítás nélkül, normális szellemi ráfordítással megvalósítható: a tározó szakszerű üzemelésével. Ez nem újkeletü megállapítás. Erre vall, hogy a vízügyi műszaki ágazati szabályozási kiadványok közül négy is a tározók üzemeltetésével foglalkozik (Ml 10 176/1,2,3; Ml 10 213-82). Távolról sem ilyen kedvező a kép (legalább is a vízgazdálkodó szemével nézve), ha a kiadványok tartalmát vizsgáljuk. Még az „Általános előírások" címűben (MI-10 176/1) található a legtöbb hidrológiai, vízgazdálkodási utalás, de ebben is túlsúlyban van a létesítmény ismertetése és fenntartása, és nem tartalmaz részletes előírásokat a vízháztartási adatok gyűjtésére, megbízható, hosszú sorozataik előállítására. Bár az azonos jelzőszámú új irányelv (tervezet) már megfelelő súllyal és részletességgel foglalkozik ezen vízháztartási tényezők adatgyűjtésével, az élő üzemelési szabályzatok természetesen még a régi irányelv szellemében készültek. Aligha kíván magyarázatot, hogy az adatgyűjtés tényleges végrehajtása általában - a szabályzatban körvonalazottakhoz képest is lényegesen lemaradt, hacsak nem voltak az üzem irányítói között sokéves helyi tapasztalatokkal rendelkező, ügyszerető szakemberek. Ez az oka annak, hogy a '80-as évek elején csak néhány tározóra lehetett a vízforgalom lényeges elemeit (víztáplálás, vízelvezetés hasznosan, vízleeresztés feleslegesen (?), a tározó vízszintje) több évre dekád- vagy havi részletességgel folyamatosan, elfogadható