Vízügyi Közlemények, 1988 (70. évfolyam)

4. füzet - Csermák Béla-Szalay Miklós: Vízkészlet-gazdálkodás a 80-as években

590 Csermák В. ás Szalay M. kevésbé - az univerzális nemzetközi jog alapelveire, továbbá a nemzetközi szokásjogra támaszkodnak. Az alapelvek között a területi szuverenitás (a vizek az államterület részét jelentik) és a másik szélsőséges elv, a területi integritás (egy ország sem csökkentheti vagy szennyezheti a más országba folyó vizeket) játszik központi szerepet. A nemzetközi vízügyi gyakorlatban e két szélsőségesen ellentétes elv egyike sem tudott érvényesülni. Nemzetközi víz esetében több állam szuverenitása egymás mellett áll, és a szuverén egyenlőségnek kell érvényesülnie. Ezt - mint kulcselvet - a legszabatosabban a Helsinki Szabályok IV. cikkében fogalmazták meg (

ILA 1966): „Minden egyes medence-állam jogosult saját területén belül a nemzetközi vízgyűjtő-medence vizeinek használatából való ésszerű és méltányos részesedésre". Az ésszerű és méltányos részesedés fogalmának konkretizálása rengeteg vitát váltott és vált ki. A leglényegesebb mérlegelendő tényezőket (földrajzi, hidrológiai és éghajlati adottságok, a meglévő vízhasznosítások, az államok gazdasági és szociális szükségletei, a vízkészletektől függő népesség, a vízbeszerzés változatainak összehasonlítása, stb.) a Helsinki Szabályok felsorolják; ezek a vízhasznosítással összefüggő érdekeket tartalmazzák és figyelmen kívül hagyják a politikai megfontolásokat, hatalmi pozíciókat. A jog eszközei szükségesek, de nem helyettesíthetik, csak kiegészíthetik a saját területen, saját erőnkből megvalósítandó műszaki beavatkozásokat, kiemelten a lefolyásszabályozást, ezen belül is a tarozást, amely egyike a többezer éves múltú tudatos emberi cselekvésnek. A tározás lehetőséget teremt a dinamikus vízkészletek folytonos használhatóvá tételére, a lefolyási viszonyok tér- és időbeli, mennyiségi és minőségi ingadozásainak igények szerinti szabályozására; ezeken kívül segíti a környezetalakítási és üdülési feladatok ellátását, a társadalmi-gazdasági fejlődést, a földterületek teljesebb hasznosítását, a térség infrastruktúrájának fejlesztését. A tározás jelentősége - a társadalmi-gazdasági fejlődéssel - a Föld legtöbb országában nőtt és egyre növekszik. 2. A tározók és üzemelésük Magyarország 100 ezer m

3-nél nagyobb, domb- és síkvidéki tározóinak a hasznosítás jellege szerinti jellemzőit - kerekítve - az I. táblázat tartalmazza ( VGI1986). A mederés hullámtéri tározók - ezen kívül - összesen kereken 150 millió m

3 hasznos térfogattal járultak hozzá a társadalmi-gazdasági célok megvalósításához. A táblázat egyszerű áttekintése alapján levonható néhány következtetés: - a tározók egyedileg és összességükben lényegesen elmaradnak a környező államokban létesítettekhez képest (pl. Bulgáriában 6 ezer millió m

3, Csehszlovákiában 5 ezer millió m

3, Romániában 10 ezer millió m

3 térfogatú tározóteret tartanak nyilván); - a tározók sekélyek, felületük (így területfoglalási igényük, párolgásuk) nagy; - a tározók többcélú, komplex kihasználtsága meglehetősen alacsony szinten mozog. A tározók számának és térfogatának növelését, valamint többcélú hasznosításukat jóformán minden fejlesztési terv szükségesnek és gazdaságosnak tartotta. A létesítésük üteme és a komplexicitás irányában való elmozdulás a '70-es évek végén mégis lelassult, majd megállt. Ennek - mint annyi minden reformtörekvésnek - gazdasági és szemléleti akadályai vannak.