Vízügyi Közlemények, 1988 (70. évfolyam)

3. füzet - Lotz Gyula-Harkay Máté: A természetbe illeszkedő vízfolyásrendezés

A természetbe illeszkedő vízfolyásrendezés 347 völgy mélyvonalán épült ki, a két domblábi meder megszűnt. E beavatkozás hatására ugyan a rétmüvelést nem akadályozó kiöntések megszűntek, de a domblábi fakadóvíz a teljes völgyfeneket úgy elmocsarasította, hogy azon semmiféle müvelés nem folytatható. A meder mélyítési igényének tipikus példája az, amikor a szélesebb völgyekben meliorációt, drénezést szándékoznak elvégezni általában a völgyfenéki szántómüvelés lehetővé tétele érdekében. Ebben az esetben is vannak lehetőségeink arra, hogy a vízfolyást a beavatkozástól megóvjuk, illetve a beavatkozás hatását lényegesen csökkentsük. Elsősorban nagyobb vízfolyásainknál figyelhető meg az, hogy a vízfolyás medre nem a völgy mélyvonalán húzódik, hanem a völgy egyik oldalán és hosszabb szakasz megtétele után vált át a másik oldalra. Ilyen topográfiai viszonyok mellett a völgy mélyvonalán megtervezett csatorna lehet az üzemi vízrendezés befogadója. E csatornát alkalmasan megválasztott helyeken úgy lehet a mederbe bevezetni, hogy az már a vízfolyás mélyítését nem igényli. E megoldásnak a vízfolyást közvetlen befogadónak felhasználó változattal szemben nem csak az az előnye, hogy a természetes meder érintetlen marad, hanem az is, hogy továbbra is kihasználjuk a medernek a völgyfenéknél magasabb partéleit a vizek kiöntés nélküli elvezetésére. A közvetlen bevezetések esetén ugyanis az üzemi árkok nagyvíz levonulásakor a vizeknek a völgy mélyvonalára jutását nagymértékben elősegítik, már korábban, mint a partélek meghágása bekövetkezik. Ha a vízfolyás mélyítését szükségtelenné tevő módszer nem alkalmazható, akkor a vízfolyás rendezését megkövetelő meliorációs tervet kell alapos vizsgálat alá vonni. Tapasztalataink szerint ugyanis e tervek készítésénél elsőrangú szempont a gazdaságos maximumot nyújtó táblásítás. A melioráció viszonylag nagy hányadát képviselő alagcsövezés szempontjai e tervnél még ugyan megfelelő hangsúlyt kapnak, de már a nyíltfelszínü üzemi csatornák vonalvezetése - ezek költsége a melioráció elenyésző része - az előbbi szempontoknak alárendelt, így a természetes esést csak kis mértékben használják ki. Ezután az állami, ill. társulati befogadó - a vízfolyás - érdekei nem is játszanak szerepet. Az így elkészült - a vízfolyás-völgyfenék-vízgyüjtő egységét figyelembe nem vevő - terv alapján a nagyméretű meliorációs árkok befogadására alkalmas méretű meder kiépítésének szükségessége a vízfolyás kezelője előtt már mint elengedhetetlenül végrehajtandó igény jelenik meg, tekintet nélkül a vízfolyás sajátosságaira és természetes paramétereire. A vízfolyás konkrét tervezését megelőzően vizsgálni kell a meliorációs terv és a vízfolyás ilyen igényű kialakításának/megvalósításának összegezett költségkihatásait, hozzárendelve az élettér erőszakos megváltozásának hatását. Ezzel kell szembeállítani olyan meliorációs lehetőséget, mely legjobban kihasználja a topográfiai adottságokat szükség esetén a mezőgazdasági szempontból optimális táblásítás hátrányára is - annak érdekében, hogy a vízfolyás jellege ne változzon. A völgyfenéki melioráció további problémákat is felvet. A meliorált - ezzel magasabb értékű - területeken magasabb fokú termelési biztonságot is megkövetelnek. Az ehhez szükséges kisebb elöntési gyakoriságot a mélyített meder általában biztosítja. Ezzel azonban kikapcsolódnak a meglévő természetes tározóterek, gyorsul a lefolyás, a lejjebb fekvő területek helyzete romlik, így a medret ott is ki kell építeni, ahol az korábban nem volt szükséges. Az ökológiai következmények még súlyosabbak. Megszűnik a völgyfe-