Vízügyi Közlemények, 1988 (70. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

A Duna-Tisza hajózható csatorna nyomvonalának Bölcske-Alpár változata 309 és a hozzákapcsolt Tisza-Körös-csatorna {Mátrai 1981). Az energiamegtakarítás önmagában is indokolja ezt a nyomvonalváltozatot. A csatorna két lépcsőben a Kolon-tó térségében érné el a 110 m-es szintet (a fennsík szélessége itt kb. 16 km), majd a felszín az 52. km-től a Tisza felé lejt és a domborzati vonal az 5. sz. főút kereszteződésénél jut vissza a 100 m-es szintre, ahonnan már csak enyhébben lejt Alpárig (95 m В. f.). A Duna-Tisza összekötő csatorna teljes hossza 82 km lenne, tehát rövidebb mint a Budapest-Cegléd-Szolnok 91 km-es С változat, amely viszont a legrövidebb az összes eddig figyelembe vett változatok (A-F) között. A csatorna hossz-szelvényét a 2. ábra mutatja be. A csatorna egyirányú vízszállítását figyelembe véve megengedhetőnek látszik, hogy zsilipek csak a vízemelés oldalán épüljenek, a 25. és 32. cskm szelvénynél (2. ábra). A két zsilip közti vízszintes medrű szakasz vízszintjeként a 100 m-es szint javasolható. A fennsík meder vízszintje a feltételezett optimális talajvízszintnek megfelelően: 108 m В. f. А 48. cskm szelvénytől a medret amíg a hajózási igény előtérbe nem kerül, esetleg folyómederként lehet megépíteni. A lejtés kb. 0,6 ezrelékre adódik. A 66. cskm szelvénytől a meder újra vízszintes lehet, és a 97 m-es vízszintről történhet a lezsilipelés a csongrádi vízlépcső duzzasztott vízszintjére (83 m В. f.) a Tisza 255-ös folyamkilométerénél (2. ábra). A folyómedret alkalmazó megoldás azonban folyamatos vízpótlást tételez fel és kizárja a hajózást. A tiszai oldal bögézése esetén a vízlépcső elhelyezésére a csatorna 59 km-énél van lehetőség. A csatorna a homokhátságon is összekapcsolható a meglévő belvíz-elvezető rendszerekkel. Minimális költséggel öntözőcsatornává tehető a Kolon-tavi-csatorna és a Dongéri-főcsatorna. A Dong-éri-főcsatorna a Bócsa-Bugaci-csatornával, a Galambos-érrel, a Kővágó-érrel, a Félegyházi-csatornával és a Csukás-ér-csatornával összefüggő rendszert képez a Kecskemét-Kiskunhalas-Baks háromszögben. Ha a vízbetáplálás megoldást nyer, itt 100 km

2 földterület öntözésének lehetősége nyílik meg, anélkül, hogy új csatornákat kellene építeni. Ehhez a teljes kiépítés megvalósítása sem szükséges, hiszen az első negyven kilométer eléri a Szappanos-tavat, ahonnan a Bócsa-Bugaci-csatorna és a Dongér-csatorna lehetővé teszi a Tiszába történő vízátvezetés korlátozott üzembehelyezését. A nyomvonal lehetőségei ad a fennsík természetes tavainak vízpótlására is. A Kolontó, a Szappanos-tó, a Csíra-szék, a Szekercés-szék, a Ródli-szék, és a Herke-tavak ugyan nem játszanak jelentős szerepet a térség vízgazdálkodásában, mégis fennmaradásuk biztosítása környezetvédelmi igény, mivel jelentős természeti értéket képviselnek. A Duna-Tisza összekötése egyben lehetőséget biztosít olyan magas gáttal körülvett mesterséges víztárolók létesítésére (2. ábra) amelyek a csatorna medréből kitermelt földanyagból épülnének meg és a csatornában szállított vízzel tölthetők fel. Az elképzelés szerint a 2 km átmérőjű, 16-20 m magas töltéssel körülvett (Kovács 1978), 15 m hasznos (leüríthető) vízmélységű víztározók egyenként 50 millió m

3 víz elhelyezésére lennének alkalmasak. A helyszínrajzon feltüntetett 6 db víztározó összesen 300 millió m

3-es vízmennyiséget tartalékolna, ami az átemelő gépek 70 napos hozamával egyenlő. A tartalékolt víz többcélúan is hasznosítható. Először is az éjszakai árammal való feltöltése következtében a víztározók a rendszer energiagazdálkodási rugalmasságát nagy mértékben elősegítenék. Másodszor a víztározók olyan területeken hozhatók létre, ahol a talaj mezőgazdasági hasznosítása eddig csak igen szerény eredménnyel járt. Nem elhanyagolható az a lehetőség sem, hogy a víztározók reverzibilis gépekkel szerelten szivattyús energiatározóként is hasznosíthatók.