Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

4. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlesztésének alapjai

636 Bényey Zoltán A vízügyi jogot - nyilván a többi térséghasználatot képviselő államigazgatási jogterületet is - mind jobban az ágazatközi érdekkapcsolatok intézményesülése jellemzi, és ezek általános jogi elrendezésének feladata foglalkoztatja. Ilyenek a vízügyi jogot érintőleg: a vízgazdálkodás és a bányászat kapcsolata, mely a felszín alatti vízkészlet-gazdálkodás és a felszín alatti vízviszonyokba való beavatkozás vízjogilag biztosított rendjét sürgeti ; a vízgazdálkodás és a mezőgazdaság kapcsolata, amelyben a - más vonatkozásban már említett - földhasználat-földvédelem mellett, a vízrendezés és a melioráció (a komplex melioráció és a komplex vízgyűjtőrendezés) egységes rendszerének kidolgozása van feladva; a vízgazdálkodás és a területfejlesztés, ahol is a beruházások telepítésének vízgazdálkodási érdekű vízügyi véleményezése és érdekérvényesítése jelenleg a fő gond. Ezek az ágazatközi viszonyok ma részben az ágazatok irányító főhatóságai közötti kapcsolatokban (főként a tervezés és koordináció eszközével), részben az államigazgatási hatósági (szakhatósági) kapcsolatokban rendeződnek, már amennyire egyáltalán rendeződnek. Ez a rendszer azonban sem nem teljes, sem nem eléggé hatékony, ami ismét csak a „műszaki igazgatások" egyik gyengesége. Olykor az érdekek védelme, olykor az érvényesítésük nem eléggé hatékony. Mindenképpen a jogfejlesztés egyik fő indikációját az ezekből eredő konfliktusok adják. 1.2. A vízgazdálkodás közgazdasági kilátásai A vízgazdálkodásnak a - mindenkori - hazai gazdasági környezetben kell helytállnia, az ebből fakadó problémákkal kell szembenéznie. Ismeretes, hogy ez a gazdasági helyzet a 70-es évek közepétől a korábbival szemben hátrányosan megváltozott, a 80-as évtized fordulójával tovább romlott, a kilátásai pedig még jelenleg is bizonytalanok. A 80-as évtized jelenségei kétségkívül válságjelenségek, s mint ilyenek, bármennyire súlyosak legyenek is, átmenetiek, noha ennek az átmenetnek az időtartama nem becsülhető. Másrészt nem lehet tudni azt sem, hogy e válság-szülte következményekből mi tűnik el a viszonyok jobbra fordultával, s mi bizonyul maradandónak. Ez főként azért nem mérhető le, mert a gazdasági nehézségek kivédésére egyúttal folyik a gazdasági mechanizmus csiszolása, javítása is, s amit ez hoz, az részben bizonyára fent marad a szilárdabb gazdasági jövőben is. A jogfejlesztés számára nyilvánvalóan csak a maradandóan termékenyítő elemek jöhetnek számításba, ezek építhetők be a rendszerbe, míg az egyéb átmeneti megoldásokat - tetszik-nemtetszik - egy mulandó „válságjognak" kell tekinteni. A kérdés csak az, hogy melyik tendenciát és melyik eredményt tekinthetjük maradandónak. Erre ma nagyon nehéz bárkinek is felelni, ezért a vízgazdálkodásnak ez a vonatkozási területe jelenleg igen bizonytalan alapot ad a jogfejlesztéshez. Mindenesetre három megállapítás - úgy látszik biztonsággal tehető a vízgazdálkodás közgazdasági megítélését illetően is. - A vizek teljességének össznépi, állami tulajdona fennmarad, bármi alakuljon is ki az „állami tulajdon" jogi koncepciója körül. Ennek az összközösségi tulajdonnak a közösség számára való közvetlen hasznosítása - szakmai kezelését és haszonvételét tekintve egyaránt - a belátható jövőben is az állam erre létesült speciális szervezeteinek lesz a feladata. Kiindulhatunk abból, hogy az állami tulajdonosi jogok gyakorlásának