Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

4. füzet - Führer Ernő: Lombos és fenyőállományok hatása a hó felhalmozódására és olvadására

Lombos és fenyőállományok hatása a hó felhalmozódására és olvadására 569 A mérési adatok egyértelműen igazolták, hogy a vegetáció-formáknak és ezen belül az egyes faállományoknak döntő befolyása van egy vízgyűjtő vízháztartási viszonyaira. A hó elolvadásból származó vízmennyiségek előrejelzésénél és számításánál ezért e körülményeket mindenképpen figyelembe kell venni. 3.4.3. Naponként keletkező átlagos és legnagyobb hóolvadékvíz. A hetenként kétszer végzett hó-vízegyenérték-mérések nem tükrözik pontosan a hótakaróban időben lejátszódó folyamatokat (két mérés között lehetséges a hótakaró hó-víz-egyenértékének csökkenése, majd ismételt növekedése, vagy fordítva), ezért az egymást követő mérési időszakokban mért hó-vízegyenérték csökkenések egy napra eső átlagos nagysága bár az egyes vegetációformák összehasonlítására megfelelő jellemző nem tükrözi pontosan a talajt érő vízterhelést. Ugyanis a téli lefolyás forrásait a hótakaróban felhalmozódott vízkészlet és az olvadási szakasz alatt hullott csapadék (eső, havaseső, hó) együttesen képezi. Ezen összes vízterhelésnek a talajfelszínen gyorsan összegyülekező része - amenynyiben nagyobb a talaj vízfelvevő képességénél válthatja ki később a talaj fagyottságától és nedvességtartalmától függően a nagy ár- és belvizeket. Az erdőknek több szerző szerint {Waldmann 1959, Eschner 1969, Brechte!-Balázs 1976, Rousseva-Raev 1984, Schwarz 1984) éppen az egyik jellemző hidrológiai tulajdonsága, hogy szabad területhez viszonyítva az olvadás mértékét csökkenti, és így a hótakaróból távozó víz mennyiségét késlelteti. A vizsgált 4 éves mérési eredmények azt mutatták, hogy a naponként keletkező átlagos hóolvadékok vonatkozásában az egyes vegetáció-típusok között nincs eltérés. Szabad területhez viszonyítva (5,1 mm/d) ezen értékek a vörösfenyvesben (5,7 mm/d) 12%-kal, kocsánytalan tölgyesben (5,5 mm/d) 6%-kal, fekete fenyvesben (5,3 mm/d) 4%-kal voltak magasabbak, addig cseresben (5,0 mm/d) 2%-kal, magaskőrisben (4,8 mm/d) 6%-kal, erdeifenyvesben (4,7 mm/d) 8%-kal, erdei tisztáson (4,6 mm/d) 10%-kal, végül lucfenyvesben (3,1 mm/d) 39%-kal kevesebbek. Általánosságban mondható, hogy a lombhullató állományok (5,1 mm/d) a naponként keletkező átlagos hóolvadék értékét szabad területhez viszonyítva nem befolyásolják, a fenyvesek (4.1 mm/d) és az erdei tisztás (4,6 mm/d) viszont csökkenti azt. Hidrológiai szempontból az olvadási folyamat megítélésénél rendkívül fontos érték a legnagyobb napi olvadásból lefolyásra kerülő vízmennyiség nagysága. Ez többnyire az olvadási szakasz utolsó napjaiban fordul elő, amikor az enyhe idő mellett gyakori esőzések is bekövetkeznek. Különösen kritikus területek e szempontból az erdei tisztás és a lombos állományok, mert itt az olvadási időszak hosszabb és a korai esőzések bekövetkezésénél is még hó borítja az állományok talaját. Ilyen esetekben megfigyeléseink során a legnagyobb hóolvadék elérte a 20 mm/d-t is. 4. A mérések hidrológiai hasznosítása Egy táj vízgazdálkodási szempontok szerinti megítélésénél fontos annak ismerete, hogy a hótakaróban a tájat borító vegetáció-formáktól függően mennyi víz halmozódhat fel. Különösen erdőben gazdag vízgyűjtőkben a hóból származó várható és felhasználható vízkészletek előrejelzésekor gondolnunk kell ezért : az erdők területének változására (növekedés mezőgazdasági határtermőhelyek beerdősítésével, csökkenés infrastrukturális, vagy urbanizálási célok miatt); a fafajösszetételek megváltozására (fenyvesek létesítése lombos erdők helyén); - a korosztályösszetétel megváltozására és