Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

4. füzet - Pálfai Imre: Aszályos évek Magyarországon

510 Pálfai Imre Az I. táblázatban, - mint említettük - csak a legszélsőségesebb aszályok éveit tüntettük föl. Ezek mellett természetesen még számos többé-kevésbé aszályos esztendő fordult elő. A legmegbízhatóbb forrásokkal rendelkező XIX. században - a táblázatunkban szereplőkön kívül - aszályos évként tarthatjuk számon a következőket is: 1802, 1803, 1805, 1811, 1815, 1819-1822, 1824, 1830, 1832, 1834-1836, 1846,1847,1852, 1861, 1862, 1865, 1887 és 1894. A XIX. századi aszályos évek száma összesen 26. Szembetűnő, hogy az évszázad utolsó harmadában alig volt aszályos esztendő. 2. Az aszály mértékének meghatározása Aszálynak a hosszan tartó szárazságot nevezzük, mely rendszerint nagy meleggel párosul. Az egyes évek aszályosságának számszerű jellemzésére legegyszerűbbnek az évi csapadékösszeg kínálkozik, de ez mezőgazdasági szempontból nem elég jó jellemző, sőt esetenként félrevezető. Például 1952-ben nagyon sok eső esett, mégis ez az év, mint később látni fogjuk, századunkban a legaszályosabb volt, mert a csapadék nagy része ősszel, a vegetációs időszak után hullott le. Az aszály mértékének meghatározásakor tehát a mezőgazdasági évet kell figyelembe venni, mely hozzávetőlegesen az előző év októberétől a tárgyév szeptemberéig terjed, de mivel szeptemberben már kevés növénykultúra igényli a vizet, célszerűbb vizsgálatainkat augusztussal lezárni. Az sem mindegy, hogy a mezőgazdasági éven belül hogyan oszlik el a csapadék, tehát, ha havi adatokból indulunk ki, azokat valahogy súlyozni kell. Nyilvánvaló, hogy a nyári hónapok csapadékának kiemelkedő fontossága van, mert a növényállomány zöme ekkor igényli a legtöbb nedvességet. Különösen nagy a növények vízigénye júliusban, mely ráadásul a leginkább szárazságra hajló hónapunk. A legnagyobb súlya tehát az ebben a hónapban lehullott (illetve le nem hullott) csapadéknak van. Nem hanyagolható azonban el a többi hónap, így az őszi-téli időszak csapadéka sem, mely meghatározza a talajok induló tavaszi nedvességkészletét. A levegő hőmérséklete а párolgás legfontosabb szabályozója, számításba vétele ezért az aszály mértékének meghatározásánál elengedhetetlen. A fenti eszmefuttatást a következő konkrét számítási formulával fejezhetjük ki: PAI = ^^^ 100, (1) - VIII ahol PAI - aszályossági index [°C/100mm]; fiv-vm - a levegő középhőmérséklete az április-augusztusi időszakban [°C]; -Px-vin ~ súlyozott csapadékösszeg októbertől augusztusig [mm]; A havi csapadékok súlyozó szorzótényezőit - az időjárás és a terméshozam kapcsolatát vizsgáló kutatások eredményeire támaszkodva - а II. táblázat első oszlopában adjuk meg. Igényesebb számításoknál,' s ha a napi csapadékokat is ismerjük, az augusztus havi összeget célszerű dekádokra bontani, s az első dekád csapadékát 1,5-es, a harmadik dekádét 0,5-es módosító tényezővel szorozni, ugyanis az augusztus eleji csapadék majdnem olyan fontos, mint a júliusi, az augusztusi 20-a után megérkező esők viszont az aszály kártételét a legtöbb növénynél már alig tudják mérsékelni. Megjegyzendő, hogy az aszályossági indexet eredetileg (az 1983. évi aszály elemzésénél) /4-val jelöltük, de mivel ezt a külföldi irodalom (és újabban a hazai is) általában a vízgyűjtő terület jelölésére használja, áttértünk a PAI rövidítésre.

3 3 PAI = Pálfai-féle aszályossági /ndex