Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

3. füzet - Domokos Miklós: A dinamikus vízgazdálkodási mérleg

A dinamikus vízgazdálkodási mérleg 437 Az OVH Vízgazdálkodási főosztálya éppen ezért, felismerve az elvi-módszertani fejlesztés most már elodázhatatlan szükségességét, szorgalmazza, hogy a VII. ötéves terv időszakában a vízkészlet-gazdálkodás terén is ismét intenzív kutatómunka bontakozzék ki. Ennek előkészítése céljából, egyebek között, 1984-ben megbízta a VITUKI-t „A vízkészlet-gazdálkodás hidrológiai alapjainak fejlesztése" c. ötéves kutatási koncepció kidolgozásával. A VITUKI a koncepció kidolgozásakor nem szorítkozott a hidrológiai alapokra, hanem a vízkészlet-gazdálkodás elvi-módszertani fejlesztésének valamennyi időszerűnek látszó kérdését felölelő terv összeállítására törekedett, amely a tipikusan kutatási témákon túl az időszerűnek ítélt esettanulmányokra és a terminológiai kérdésekre is kiterjed ( VITUKI 1984). A jelen tanulmányban az autóbb említett koncepcióban előirányzott mintegy 40 téma közül egyet: a vízgazdálkodási mérleg módszertanát ragadjuk ki, s ennek fejlesztésére teszünk két javaslatot. 1. A vízkészlet-gazdálkodási méretezés alapelve A vízgazdálkodási mérleg készítésének az egyéb mérnöki, pl. szilárdságtani méretezéshez hasonló - alapelve a következő: kiszámítjuk a vízgazdálkodási rendszer működését adott T időszakban és adott - első közelítésben „befagyasztott"-nak képzelt fejlesztési szinten jellemző, „feszültség" jellegű, a vízkorlátozás okozta népgazdasági kárral monoton növő függvénykapcsolatban levő y

T vízkorlátozási mutatót, és ezt összevetjük e mutató - közgazdasági, politikai stb. megfontolások alapján - előírt y* határértékével (a „határfeszültséggel"). Ha teljesül a Ут á Ут (1) feltétel, akkor a vizsgált vízgazdálkodási rendszer vízkészlet-gazdálkodási állapotát az adott időszakban és az adott (tervezett) fejlesztési szinten megfelelőenk ítéljük („aktív vízmérleg"). Ellenkező esetben a vízigény-kielégítési biztonságot fokozó, vagyis y

T értékét csökkentő intézkedésekre, ill. a rendszer vízgazdálkodás-fejlesztési tervének módosítására van szükség („passzív vízmérleg"). А у mutatót - az eddigi hazai szóhasználatot követve - vízkorlátozásnak, a y* határértéket pedig vízhiánytűrésnek nevezzük. Megjegyzendő, hogy a külföldi gyakorlat у helyett sokszor az R = 1 - у vízigény-kielégítési biztonsággal és az annak megfelelő R* határértékkel számol. Az aktív vízmérleg feltétele ekkor R^R* (2) Gyakorlati szempontból természetesen közömbös, hogy a vízigény-kielégítés jellemzésére az (1) vagy a (2) egyenlőtlenséget alkalmazzuk. Véleményem szerint az (1) egyenlőtlenség a vízkészlet-gazdálkodási méretezés egyedi vízmérlegekben, hossz-szelvényszerüen vagy rendszermodellezésben egyaránt alkalmazható - egyedül helyes alapelvét adja meg. Az eddigi magyar gyakorlatban ez az elv érvényesült, és ezt kell érvényesíteni a vízmérleg-módszertanunk fejlesztendő változataiban is. Vízmérlegszerkesztési gyakorlatunk kimondott - bár nem következetesen megvalósított - alapelve volt az is, hogy az (1), ill. (2) szerinti mérlegelést az év felosztásával